Ricky Brabec és a Honda nyerte a Dakar Ralit

A Monster Energy Honda Team diadalmaskodott a 2020-as Dakar Ralin! Nyolc évvel azután, hogy a gyári csapat, a Team HRC, visszatért a világ legkeményebb terepraliversenyére, a Honda pilótája, Ricky Brabec, folyamatos jó teljesítményt mutatva, végül fölállhatott a dobogó legfelső fokára, a Szaúd-Arábiában megrendezett versenyen.

Ezzel a győzelemmel Ricky Brabec (Hesperia, Kalifornia, USA) az első amerikai versenyző, akinek sikerült megnyernie a Dakar Rallyt. A pilóta az idei szezonban két szakaszgyőzelmet szerzett, és a harmadiktól kezdve pedig folyamatosan vezette a mezőnyt. Ez az egyenletes teljesítmény Brabec titkos fegyverének bizonyult, míg a Honda CRF450 RALLY kiemelkedő navigációs eszközeivel és tempójával szintén hozzájárult a legáhítottabb díj elnyeréséhez.

A Monster Energy Honda Team hihetetlen teljesítményt nyújtott a 2020-as Dakaron. Az idei összecsapás 7800 kilométeres össztávjából közel 5000 km-t tettek ki a mért szakaszok, s ezek közül kettőt Brabec (3. és 6. nap), kettőt José Ignacio Cornejo (4. és 12. nap), egyet-egyet pedig Kevin Benavides (7. nap) és Joan Barreda (10. nap) nyert meg. A csapat erőfölényére jellemző, hogy teljesen kisajátította a dobogót a viadal harmadik és tizedik napján.

A Dakar történetének ez a hatodik Honda győzelme, amelyre legutóbb 31 évvel ezelőtt volt példa: Cyril Neveu (1982, 1986, 1987), Edi Orioli (1988) és Gilles Lalay (1989) vehette át a győzteseknek járó trófeát. 2013-ban a Honda 23 éves távollét után visszatért a Dakar Raliba. Az elmúlt 7 versenyen a HRC csapat két alkalommal állhatott föl a dobogó második fokára: az idén, a verseny során elhunyt Paulo Gonçalves (2015) és Kevin Benavides (2018).

Yoshishige Nomura – elnök, Honda Racing Corporation

„Először szeretnék gratulálni a győztesnek, Ricky Brabecnek. Ezenkívül köszönetet mondok Joannak [Barreda], Kevinnek [Benavides] és Josénak [Ignacio Cornejo] a nagyszerű teljesítményükért. És végül, de nem utolsó sorban, köszönetet mondok a keményen dolgozó versenycsapat munkatársainak és a fejlesztőknek, akik lehetővé tették ezt a győzelmet. Hét év telt el azóta, hogy visszatértünk a Dakarra, okultunk a hibáinkból, és a Team Honda mindent megtett azért, hogy győzzön és most végre kimondhatom: nyertünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Paulo [Goncalves] nagymértékben hozzájárult az első hat évhez, és hálásak vagyunk neki, és imádkozunk érte, hogy békében nyugodjon. Köszönettel és hálával tartozunk minden támogatónknak és rajongónknak világszerte.”