• Egyéb

Rijeka után Spielbergben is duplázna Györfi Alen

A hétvégén folytatódik Györfi Alen számára a 2018-as szezon az Alpok-Adria Sorozatban, ahol a Superstock 600-as kategóriában versenyez ebben az idényben. Miután a korábbi Európa-bajnok legutóbb kettős győzelmet aratott Rijekában, a H-Moto Team versenyzője szeretné megismételni ugyanezt Spielbergben. Noha tesztelt a Red Bull Ringen a múlt héten, ám a kedvezőtlen időjárás miatt egy teljesen más versenyre kell felkészülnie.

Alen – aki a hazai utánpótlás tehetségeit segítve megalapította saját egyesületét, a Forty Racing-et – helyzete abszolút nem könnyű az idei szezonban. A H-Moto Team korábbi Európa-bajnoka legutóbb kettős győzelmet aratott egyik kedvenc pályáján, Rijekában, így újra megnyílt az esély előtte, hogy megszerezze a bajnoki címet az Alpok-Adria Sorozat Superstock 600-as kategóriájában. Ehhez azonban nem elég, ha a korábbi, dobogós helyezéseit hozza, így ezen a hétvégén már Spielbergben is nyernie kell mindkét futamon. Ennek érdekében a múlt héten tesztelt a verseny helyszínén, a Red Bull Ringen, ám az ottani tapasztalatait kevésbé tudja hasznosítani, ugyanis a teljes hétvégére esőt mondanak a meteorológusok. Alen mindenesetre szeret vizes aszfalton motorozni, így abszolút nem tartja kizártnak, hogy Spielbergben is duplázni tudjon.

Győrfi Alen motorversenyző: „Szerencsésen megérkeztünk a hétvégi verseny helyszínére, ám azonnal szembesülnünk kellett azzal, hogy Spielbergben vélhetően egyszer sem fogunk száraz pályán motorozni. De ez nem lehet kifogás, hiszen egyrészt szeretek esőben versenyezni, másrészt pedig nemcsak nekem, hanem az ellenfeleimnek is esni fog az eső. Egy biztos, gyorsan alkalmazkodnunk kell a körülményekhez, mert ezzel előnybe kerülhetünk a riválisaimmal szemben. Természetesen az a célom, hogy Rijeka után a Red Bull Ringen is duplázni tudjak, mert mindenképpen szeretném megszerezni a kategóriám bajnoki címét. Rajtam nem fog múlni, tapasztalt motorosként tudok alkalmazkodni a változó körülményekhez.”