Róma, de nem vakáció

A SKODA Rally Team Hungária párosa harmadik alkalommal indul az ERC olaszországi futamán a Rally di Roma Capitale-n. Herczig Norbert és Ferencz Ramón ezúttal is alaposan felkészült az év első aszfaltos versenyére, ahol ismét egy jó helyezés a cél.

2021-ben intenzív tesztprogrammal készült a SKODA Rally Team Hungaria az ERC szezonra, és az elvégzett munka az első két futamon gyümölcsözőnek bizonyult. Az év első aszfaltos versenyére is egy hosszabb teszttel készült a csapat, a Mecsekben eltöltött nap után elégedett volt a versenyzőpáros.

Nem akarok nagy szavakat használni, de frenetikus volt a teszt. Régen érzetem magam ennyire jól aszfaltos pályán. Egészen hihetetlen, hogy mennyit fejlődött az autó, a Skoda Fabia Rally2 pokoli gyors aszfalton. Ki tudtunk próbálni teljesen új fejlesztésű lengéscsillapítókat, és rengeteg beállítást. Első és hátsó differenciálműveket, rugókat, gátlókat, stabilizátorokat, különféle hasmagasságokat próbáltunk, nagyon hasznos volt a múlt heti teszt. Itt Olaszországban a verseny előtti gyakorláson már csak finomhangolni kellett az autót. Kiderült, hogy jól döntöttünk azzal, hogy a munka nagy részét otthon elvégeztük, mert itt olyan pályát kaptunk, ami nem tükrözte a verseny szakaszainak karakterét. A kvalifikációra viszont hasonlított, ezért oda be tudtuk állítani az autót, és azt is tudjuk, hogy a versenyen mire lesz szükségünk. A tesztpálya kijelölése is kicsit olaszosra sikerült, és a szervezésben is megvannak az olaszokra jellemző lezser momentumok, de a hangulat remek, már most jól érezzük magunkat” – mondta Herczig Norbert a szerdai tesztet követően.

A római verseny két teljes versenynapján szombaton és vasárnap 13 gyorsasági szakaszt kell teljesíteni, ezek össztávja 190 kilométer, a teljes táv pedig 731 kilométer lesz.

Azt a két gyorsaságit, ahol az előző versenyekről rossz élményeink voltak szerencsére kivették a programból. Van egy új szakasz, és egy olyan, aminek egy része új. A többi gyorsaságit viszont jól ismerjük már, van kész itinerünk rájuk. A felkészülés során a belső kamerás felvételek visszanézésekor sorra ugrottak be az élmények, tudtam, hogy hol mi fog következni. Emiatt egy picit úgy érzem, hogy ismerős pályákra jövünk versenyezni, enyhe túlzás, de mintha egy Mecsek Rallyra mennénk” – mondta a pályákról Herczig Norbert.

A már ismert gyorsaságikkal sem lesz sétagalopp a Rally di Roma Capitale, ez pedig az ellenfeleknek köszönhető. A nevezési listán 34 db R5-ös autó szerepel, és ahogy ez Olaszországban szokásos, az ERC pilóták mellett a hazai pályán mindig nagyon gyors olasz párosokkal is meg kell majd küzdeni.

„A világbajnokságon kezdtük az idei évet Portugáliában, de azóta is olyan, mintha a vb-n mennénk. Sőt az ERC szerintem még egy fokkal erősebb is, mint a világbajnoki mezőny. Ennek ellenére optimista vagyok, mert az elmúlt évek tapasztalataira, és az idei évben elvégzett felkészülésre tudunk építeni. Lehet, hogy lesz, aki megmosolyog, de úgy érzem, hogy az első ötbe odaérhetünk. Az autó miatt is, és magunk miatt is. Ezt még úgy is reálisnak tartom, hogy a mezőnyben közel húsz olyan páros van, akik szintén képesek az első ötbe kerülni” – fogalmazta meg a célt Herczig Norbert.

A jó helyezéshez kellenek a szurkolók is. A hazai támogatás, a csapat közösségi oldalain át küldött támogató üzenetek most is nagyon sokat jelentek a párosnak. A helyszínen lobogó magyar zászlók pedig mindig extra motivációt adnak a versenyzőpárosnak. Herczig Norbert erre a hétvégére szerepet cserél a fiával Herczig Patrikkal, a hétvégi Székesfehérvár-Veszprém Rallyn még Norbi izgult Patrikért, most pedig majd Patrik szurkol a pálya széléről édesapjának.


A Rally di Roma Capitale programja:

2021. 07. 23. péntek:

QS          Kvalifikáció – Fumone                                    4.02 km                10:30
SD          Shakedown – Fumone                                   4,02 km                12:15
Rajtceremónia                                                                                            19:00
SSS0      Caracalla Aci Roma                                        2,72 km                20:08

2021. 07. 24. szombat:
SS1         Rocca di Cave 1                                           7.25 km                09:53
SS2         Rocca Santo Stefano 1 “Sky gate”              19.70 km             10:10
SS3         Affile – Bellegra 1                                         7.34 km                11:05
SS4         Rocca di Cave 2                                           7.25 km                14:16
SS5         Rocca Santo Stefano 2 “Sky gate”              19.70 km             14:33
SS6         Bellegra                                                         2.94 km                16:35

2021. 07. 25. vasárnap:
SS7         Fiuggi – Guarcino 1                                      19.87 km             07:45
SS8         Collepardo 1                                                10.62 km             08:36
SS9         Santopadre – Arpino 1                                  21.17 km             09:49
SS10      Fiuggi – Guarcino 2                                       19.87 km             13:09
SS11      Collepardo 2                                                   10.62 km             14:00
SS12      Santopadre – Arpino 2                                   21.17 km             15:13
SS13      Fiuggi – Guarcino 3                                       19.87 km             17:15
Céldobogó                                                                                               18:00