Romániában ezentúl a járdáról is elszállíttathatja a rendőrség a szabálytalanul parkoló autókat

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
    Romániában immár a járdáról is elszállíthatja a rendőrség a szabálytalanul parkoló autókat, miután az államfő kedden kihirdette az erről szóló törvénymódosítást.

    A román KRESZ eddig úgy rendelkezett, hogy a rendőrség elszállíttathatja az úttesten szabálytalanul várakozó autókat. A rendelkezés hatályát azáltal terjesztették ki a járdára, hogy törölték a jogszabály szövegéből az “úttest” szót. A rendőri intézkedés nyomán az önkormányzati, vagy útkarbantartó hatóságok feladata az autó elszállítása és tárolása.


    Az erről szóló, 2019-ben előterjesztett tervezetet a kétkamarás román parlament szenátusa elvetette, a jogszabály végső formájának meghatározásában illetékes képviselőház azonban októberben nagy többséggel megszavazta Catalin Drula ellenzéki képviselő, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökének javaslatát.


    Romániában egy 2016-ban elfogadott kormányhatározat részletezi a tilosban parkoló autók elszállíttatásának módját. Ebben a szabálytalanul parkoló autó elszállítását csak rendőr kezdeményezheti, akkor, ha a járműben “senki sem látható”. Az elszállított járművek őrzésére használt, elkerített területen pedig a nap 24 órájában lehetővé kell tenni, hogy a tulajdonos kiválthassa a gépkocsit, miután kifizette a közlekedési bírságot és az elszállítás költségeit. A közterület-fenntartót anyagi felelősség terheli, amennyiben a jármű az elszállítás vagy raktározás során megsérül.


    A jelenleg hatályos szabályok szerint járdán csak akkor parkolhatnak autók, ha a burkolaton felfestés jelzi ezt a lehetőséget, legalább egy méter széles hely marad a gyalogosoknak, és az autó nem akadályozza a járműforgalmat.