Sajnos itt sem volt azonnal bumm a fejbe – Csak letartóztatták a kerékpározó gyereket gázoló majd magára hagyó férfit

    A Kecskeméti Járásbíróság hétfőn elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint pénteken Kiskunhalason autójával elütött egy kerékpározó gyereket, majd segítségnyújtás nélkül gyalog elhagyta a helyszínt.

    A Kecskeméti Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi december 13-án este Kiskunhalason ittasan, a STOP-táblát figyelmen kívül hagyva, hajtott be egy kereszteződésbe, ahol nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő kerékpárosnak, és elütötte.


    A 13 éves biciklis a baleset következtében elesett és a jármű alá szorult, a Készenléti Rendőrség járőrei a járókelők segítségével emelték le róla az autót. A gyermek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
    A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség korábbi közleménye szerint az autót vezető kiskunhalasi férfinak érvényes vezetői engedélye sem volt, és menekülése közben tartóztatták fel.


    A Kecskeméti Járásbíróság a 32 éves, büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását azért rendelte el, mert fennáll az újabb bűncselekmény elkövetésének, valamint a szökés és elrejtőzés veszélye. A döntés végleges – olvasható a közleményben.

Mindössze öt és fél évre ítélték a drogos krvt