Sci-fibe illő vonatablakokat kap a vasút

Európa egyik legnagyobb vasúttársasága olyan ablakokat fejleszt, melyeket eddig csak a sci-fi filmekben láttunk. Ráadásul néhány évek belül a technológiát átvehetik más társaságok, így a MÁV is.

Az elkövetkező egy-két évben végbemehet a vasúti közlekedés, illetve a tömegközlekedés forradalma. Március elején mindenki felkapta a fejét a hírre, amikor a Hyperloop Transport Technologies (HTT) bejelentette:

A világon elsőként Közép-Európában, a Budapest–Bécs–Pozsony-útvonalon közlekedik majd az általuk fejlesztett hipergyors vákuumvasút.

A jármű alig 10 perc alatt tenné meg a fent említett utat, és az ára viszont abszolút megfizethető lesz.

Amíg ez a terv alakul, más téren már nekikezdenek a vonatközlekedés megreformálásának.

A jövő év elején indulnak az augmentált ablakokkal felszerelt szerelvények

Nemrég jött a bejelentés, miszerint a HTT az Európa egyik legnagyobb vasúttársaságaként működő Deutsche Bahnnak készít egy olyan vonatot, mely hagyományos elveken működik ugyan, viszont a legmodernebb technológiával szerelnek majd fel.

A fejlesztések között például olyan interaktív, érintőképernyős ablakok szerepelnek, amik képesek a kiterjesztett valóság megjelenítésére is.

Az amerikaiak ezért egy müncheni székhelyű céggel, a Re’Flekttel kezdtek közös munkába, hogy az ablakokat el tudják készíteni.

Ami még hihetetlenebb és egyben izgalmasabb, hogy a vonat nem a távoli jövőben fog indulni, hanem már jövőre meg fogja tenni az első útját, ugyanis a kísérleti prototípusok már a végső fázisban vannak.

Amennyiben sikeres és hasznos lesz majd az újítás az utasok szemében, biztosra vehetjük, hogy évekkel később majd a többi európai vasúttársaság, így talán a MÁV is át fogja venni az innovatív újítást.

A kiterjesztett valóság megjelenítését szolgáló ablakokon rengeteg hasznos információt lehetne megjeleníteni, ami az utasok jobb tájékozódását, kényelmét szolgálnák.

Persze ehhez még hosszú és bonyolult folyamatoknak kell majd lezajlania, de szinte mérget vehetünk rá, hogy előbb-utóbb – hazánk esetében talán utóbb – de biztosan viszontláthatjuk majd ezt a rendkívül látványos és hasznos újítást a vonatokon.