Seat Arona külső megjelenés

A SEAT Arona frissített és kiegyensúlyozot külső formavilága egy hangsúlyosabb terepes karaktert sugároz, még erőteljesebb megjelenést és nagyobb biztonságérzetet sugározva a külső szemlélő számára.

Az autó orr részén a már eddig is látványos, háromdimenziós kialakítást tovább hangsúlyozza a hűtőrács megjelenése, amelynél apró változtatásokat eszközöltek minden elérhető kivitel esetében (Reference, Style, Xperience (az Xcellence helyett) és FR), míg a reflex ezüst színű első spoiler tovább erősíti ezt az arculatot.

Minden jármű világítása egy ablak az autó lelkéhez. A SEAT Arona most az alapfelszereltség részeként kínálja a teljes egészében LED technológiát alkalmazó világítási megoldásait. A szériafelszereltség részeként elérhető ECO LED illetve az opcionálisan elérhető Full LED megoldás – jobb láthatóság mellett alacsonyabb energiafogyasztást tesz lehetővé.

A SEAT Arona Xperience orrkialakítását az – opcionálisan elérhető – újonnan tervezett és áthelyezett ködlámpák teszik még hangsúlyosabbá, kiemelve az autó SUV karakterét. Az ügyfelek két különböző orrkialakítás között választhatnak.

Oldalnézetből három új könnyűfém keréktárcsa teszi hangsúlyosabbá a modell megjelenését, közülük egy 17 col, kettő pedig 18 col peremátmérővel rendelkezik. A modell arculatát a 10 színből választható fényezés teszi teljessé, amelyek között most három új árnyalat – a Dark Camouflage, az Aszfalt kék és a Zafr kék – is szerepel. Az ügyfelek egyre nagyobb mértékben keresnek személyükre szabható megoldásokat a járműválasztásnál. Az ő igényeiket elégíti ki a SEAT Arona által kínált három választható tetőszín: a Midnight fekete, a Magnetic Tech és az új Candy fehér árnyalatok.

Az autó hátsó részének friss, fiatalos, funkcionális és izgalmas formavilágát az új spoiler és diffúzor kettőse teszi még látványosabbá. Finom részletként jelenik meg a kézírásos formában szereplő modellnév, amelyet minden SEAT járműnél – így most az Arona modellnél is – alkalmaz a márka. Végezetül meg kell említsük az új, kéttónusú króm – az autó orr részén matt, az oldalakon fényes kivitelben készült – SEAT emblémát, amelyek stílusos lezárást kölcsönöznek a modellnek.