The Power of Two és a Lexus

Az ’egyszerű vezető környezetbarát luxusautómárkából’ az elmúlt években valódi prémium életmódmárkává avanzsáló Lexus a napokban mutatta be a ’The Power of Two’ című filmet, amely Seb Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke és az olimpiára készülő Alex Haydock-Wilson találkozásáról szól, és mélyneszántó, inspirélü gondolatokat megosztva mutatja be hogyan hat egymásra a bölcsek tapasztalata és az új generációban feszülő energia. Ha egy filmre lesz ideje ma este, ez legyen az.

A Lexus által még a koronavírus-karantén előtt forgatott 12 perces életmódfilm megörökíti, amint a két sportoló először fut össze Alex edzőpályáján, majd autóznak egy jót egy Lexus RX F Sport modellel. Közben tanúi lehetünk a beszélgetésüknek, és megtudhatjuk, hogyan vélekedik ez a két – igencsak különböző – generációjú ember az olyan témákról, mint az inspiráció, a győzelem utáni sóvárgás, az energia folyamatos változása vagy a közösségi oldalak befolyása. Mégis tévedés lenne azt hinni, hogy a film kizárólag nagy, emelkedett dolgokról szól, hiszen azt is láthatjuk benne, hogyan reagál Seb az autó hifijén felcsendülő grime zenére, amit most hall életében először.

A emlékezetes, rengeteg bennfentes sztorit, érdekes anekdotát felelevenítő rövidfilm a Lexus brit honlapjának interaktív lejátszóján tekinthető meg a következő linken: https://www.lexus.co.uk/discover-lexus/lexus-stories/power-of-two

Mindig érdekes dolog együtt autózni a sport legbefolyásosabb és legígéretesebb alakjaival. Seb Coe-t arra kértük, hogy ossza meg RX Hybridjét egy fiatal sportolóval, aki tökéletesen testesíti meg egy merész, új generáció dinamikus erejét és potenciálját – és azt hiszem, valami igazán izgalmas dolog sült ki az ötletünkből. A film nagyon jól szemlélteti, hogyan generáljuk és használjuk ma az energiát, ami nagyban különbözik attól, ahogyan azt a korábbi generációk tették, és mindezt még izgalmasabbá varázsolja a Seb és Alex közti különbség és hasonlóság. Reméljük, hogy a nézők élvezik majd a sok humorral és rengeteg személyes tapasztalattal megfűszerezett beszélgetést.”– fogalmaz a film kapcsán Ewan Shepherd, a Lexus brit igazgatója.

Néhány emlékezetes mondat a filmből Seb-től:

  • ‘Nem te választasz sportot, hanem a sportod talál meg téged.’
  • Az evezésről: ‘Olyan, mintha ülve futnánk hátrafelé.’
  • Apja edzésmantrájáról: ‘Ha nem mérhető, akkor nincs túl sok értelme.’
  • Arról, hogy apja mit sajnált a legjobban az újságíróknak elmondottak szerint: ‘…azt, hogy a fiam nem nyerte meg a Tour de France-t.’
  • A nyerésről: ‘A nyerés eléggé addiktív és …. semmihez sem hasonlítható az, amikor tényleg sikerül győzni valamiben.’
  • A vereségről: ‘Vannak dolgok, amiket olyan versenyeken tanultam meg saját magammal kapcsolatban, ahol veszítettem. Az egész karrierem nagyrészt arra épült fel, hogy 1978-ban nem tudtam győzni az Európa-bajnokságon.’
  • Az atlétika fontosságáról: ‘Az egyik legkönnyebben hozzáférhető az összes sport közül. Emellett egyike a leghatékonyabb szociális munkáknak minden közösségben, és megfelelően felhasználva elképesztő erőt képvisel.’
  • Arról, hogy technofóbiás: ‘Nem szeretek gépelni, soha nem volt számítógépem, és csak kézzel szoktam írni.’ Ezután Alex elmagyarázza Sebnek, hogy az energiavisszatápláló fékezés hogyan működik az olyan hibrid autókban, mint az RX.
  • A hibrid autókról: ‘Tetszik a hibrid autók alapötlete. Biztos vagyok abban, hogy a városokban környezetbarátabbak más autóknál. A lányom asztmás … ezért értem, hogy miért muszáj vigyáznunk a levegő tisztaságára.’
  • Alex grime zenéjével kapcsolatban: ‘Ha őszinte akarok lenni, akkor kicsit gyakrabban kellene hallgatnom ahhoz, hogy igazából bejöjjön.’
  • A fiatalokról: ‘Vannak, akik szidják őket … de a túlnyomó többségük fantasztikus ember.’

Néhány gondolat a filmből, Alextól:

  • Arról, hogyan kezdett atletizálni: ‘Sokat foglalkoztam ezzel az általános iskolában és ott … a leggyorsabb szedi össze az összes csajt.’
  • A hőséről, Usain Boltról: ‘Ez a név, hogy Bolt … úgy gondoltam, hogy ez egy színpadi név. Úgy éreztem: az nem lehet, hogy egy ilyen névvel, mint Usain Bolt, csak második legyen valaki,’
  • A vereségről: ‘Szeretek elég időt szánni a duzzogásra, mielőtt nekiállok konstruktívan gondolkodni … csak átélni azt a pillanatot, hogy „utálom ezt.”
  • A Lexus RX-ről: ‘Ha egy autó tudna izzani!’ és ‘Olyan, mintha otthon a kanapén ülnék,’
  • A közösségi oldalakról: ‘Számomra van igazán komoly hasznuk is. Amikor a világ túlsó oldalán az emberek azt mondják, hogy „néztem a futamodat és nagyon élveztem, és sok sikert kívánok” akkor tényleg úgy érzed, hogy amit csinálsz, az nem csak a közvetlen környezetednek számít.’
  • Az atlétikáról: ‘Minden olyan, mintha a jó irányba haladna, és van hitem a folyamatban, van hitem a körülöttem lévő emberekben … ha most nem jön össze, akkor majd összejön máskor. Ezt egész biztosan tudom: olyan sokszor elképzeltem már!’
  • A film végén halljuk, hogy Seb milyen tanácsot ad Alexnek: ‘Folytasd azt, amit most csinálsz, és jönnek majd kudarcok … igyekezz túllépni rajtuk az utadon!’

Seb Coe

A 63 éves Seb Coe legendás brit atléta és kétszeres olimpiai aranyérmes. Pályafutásában az atlétika mellett a politika is fontos szerepet kapott; az ő nevéhez fűződik például az Egyesült Királyság sikeres pályázata a 2012-es olimpiára. 1977-ben vett részt először nemzetközi atlétikai versenyen; idővel négy olimpiai érmet nyert, és tizenegy világrekord őrzi a nevét – sőt 1979-ben mindössze 41 nap alatt három világrekordot állított fel. Seb 1990-ben visszavonult az aktív sportból, és a brit konzervatív párt parlamenti képviselője lett. A politikában eltöltött időszak után 2015-ben az Atlétikai Világszövetség (korábban IAAF) elnökévé választották. Seb Coe a Lexus nagykövete, és egy Lexus RX 450h modellel közlekedik.

Alex Haydock-Wilson

A 20 éves Alex a Loughborough Egyetem anyagtudományi és mérnöki karán tanul. A Windsor, Slough, Eton & Hounslow atlétikai klub tagjaként a brit sport egyik gyorsan emelkedő csillagaként jegyzik. 2019 februárjában Birminghamben bronzérmes lett 400 méteren a Brit Fedettpályás Atlétikai Bajnokságon, és 2019 májusában Japánban ő képviselte Nagy-Britanniát és Észak-Írországot az IAAF World Relays verseny 4×400 méteres váltófutásán. Jelenleg a 2021-es Tokiói Olimpiára készül. Alex emellett tehetséges dalszerző és zenész is.