Sikerült megvétózni #karigeri agyament ötletét és nem zárják le a budapesti alsó rakpartot

Az egyeztetéseken részt vevő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara üdvözli a fővárossal közös nyilatkozatot

Egyik fél sem győzőtt, viszont a budapesti vállalkozások és a budapestiek nyertek annak az egyeztetési folyamatnak a végén, amely most a tegnapi megállapodás aláírásával zárult. Először csak a pesti alsó rakpart korszerűsítésének azon elemeit valósítja meg a Fővárosi Önkormányzat, melyek nem befolyásolják az útszakasz közúti közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét. Ezt követően az egyes fejlesztéseket a civilekkel, valamint az érdekvédelmi- és szakmai szervezetekkel egyeztetve forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok során monitorozzák majd – áll a pesti alsó rakpart fejlesztéséről szóló, a főváros, valamint civil-, érdekvédelmi- és szakmai szervezetek által is aláírt nyilatkozatban. Az aláírók között szereplő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a Magyar Autóklubbal szoros partnerségben üdvözli a megegyezést.

https://open.spotify.com/show/470IyHe9MHNpJQokdSl4fF

A 2022. október 27-én aláírt nyilatkozat értelmében a résztvevő civil, érdekvédelmi- és szakmai szervezetek mindegyike támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, folyamatos társadalmi egyeztetés mellet, a közlekedési hálózat egészének működésére való tekintettel. Így első lépésben csak a korszerűsítés azon elemeit valósítja meg a főváros, melyek nem befolyásolják a pesti alsó rakpart közúti közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét. Valamennyi partner támogatja azt is, hogy egyeztetéseket követően forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok valósuljanak meg, a hétvégi rakpartnyitások mellett akár a nyári tanítási szünetben vagy hétköznap esténként, a délutáni csúcsforgalom lefolyása után. Mindemellett Budapest – a szervezetekkel közösen kidolgozandó normák alapján – úgynevezett monitoringrendszert állít fel a további próbaidőszakok eredményeinek értékelésére. A Fővárosi Önkormányzat ígéretet tett arra, hogy a pesti alsó rakpart felújításának második üteme csak akkor valósul meg, ha a forgalmi tapasztalatok és az egyéb tényezők bizonyítják a közlekedési hálózat működőképességét ebben a formában.

A BKIK szakemberei szerint a budapesti alsó rakpart azonnali, végleges lezárása tovább rontotta volna Budapest gépjárművel történő átjárhatóságát, ezért csatlakozott a Magyar Autóklub széleskörű egyeztetést sürgető kezdeményezéséhez, bevonva a NiT Hungary Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületét, valamint az Országos Taxis Szövetséget is. A probléma feltárása érdekében a budapesti kamara online konzultációra hívta a budapesti vállalkozásokat, így a 11 ezer kérdőívet kitöltő vállalkozás érdekeit, valamint rajtuk keresztül a vállalkozások által ellátott szolgáltatásokat igénybe vevő közületeket, vállalkozásokat és magánszemélyeket is képviselhette a fővárossal folytatott egyeztetések során.

https://open.spotify.com/show/4RYUnhH8juk1Gjci7h9S7v
KÖVESS BENNÜNKET A SPOTIFY-ON IS!

A Nyilatkozat a pesti alsó rakpart fejlesztéséről című megállapodás teljes terjedelmében itt olvasható: https://duna.budapest.hu/?p=417