Skoda Vision E – Ismerd meg közelebbről a jövőt

Egymással szemben nyíló ajtók és B-oszlop nélküli tágas tér jellemzi a ŠKODA VISION E tanulmányautót, amely a Volkswagen elektromos autókhoz kifejlesztett moduláris padlólemezére épített első ilyen modell a márka történetében, indukciós töltési lehetőséggel.

Az autó elejét teljes szélességében LED világítótestek uralják, valamint a hátsó lámpák és az első fényszórók is egyaránt LED technológiát vonultatnak fel. A visszapillantó tükröket az autó környezetét teljes mértékben feltérképező kamerák helyettesítik.
Az utastér tágasságát nagyban fokozza, hogy nincs kardánalagút, sem B-oszlop. A négy különálló ülés mindegyike elfordul a ki- és beszállás megkönnyítése érdekében. Számos kapacitív érintőkijelző gondoskodik a vezetőinformációs adatok és a szórakoztatórendszer képének megjelenítésére. A funkciók hangvezérléssel és kézmozdulatokkal is vezérelhetők, sőt szemmozgás-érzékelővel és a vezető fáradtságára figyelmeztető rendszerrel, valamint wifivel is ellátták a tanulmányautót. Külön telefontartókat helyeztek el az ajtókárpitokon.
 
A ŠKODA VISION E hajtásáért két elektromotor felel, együttesen 306 lóerős teljesítménnyel. Az összkerékhajtású tanulmányautó végsebessége 180 kilométer/óra, hatótávolsága 500 kilométer. A közlekedési torlódás asszisztens jóvoltából a ŠKODA VISION E automatikusan araszol – gyorsít és lassít – forgalmi dugóban. A Park Assist rendszer megkeresi a parkolásra alkalmas parkolóhelyeket, sőt meg is jegyzi a vezető kedvenc parkolóhelyeit. A ŠKODA VISION E kommunikál a forgalom többi résztvevőjével.