India a Škoda számára egyre fontosabb, ahol a helyi piac számára létrehozták a Kamiq méretű, de annál kissé egyszerűbb felszereltségű Kushaqot, valamint az új Fabia alapjaira épült Slaviát. Ez utóbbi annyira indiai, hogy alkatrészei 95 százalékát helyi beszállítók biztosítják.
A Slavia nem véletlenül emlékeztet az Octaviára, hiszen a több mint 4,5 hosszú, 520 literes csomagterű szedán tengelytávja csupán 3,5 centivel kisebb, mint az Octaviáé. Annak érdekében, hogy az európaiak számára is bebizonyítsák, hogy a „Made in India” Škodák akár a Himalája előhegyeiben is megállják a helyüket, 12 újságírót – köztük az Auto Bild munkatársát – egy-egy Slaviában nekieresztették a kaptatóknak.
Előtte persze ki kellett jutni a 25 milliós Delhiből, ami nem kis feladat, hiszen az indiai közutakra egyetlen jelző illik: totális káosz.
Amint képünk is mutatja, a településeken nem csak autók tömegei torlaszolják el az utakat. Gépkocsik, tuktuknak nevezett motoros riksák, robogók, motorkerékpárok, gyalogosok és biciklik tülekednek mindenfelé, közöttük pedig gyerekek, tehenek, kutyák, majmok és teherautók. Néha tevefogatok és elefántok is. Indiában az utakat valóban mindenki használja.
A Slavia vezetőinek nem kis gondot okozott, hogy a forgalomhoz képest túl szűkek az utcák – még a motoros riksák is nehezen préselik át magukat a dugókon. De tolakodás egyáltalán nincs; az úthasználók mintha csak bátorítanák az áramlást, és az valahogy folyamatosan halad előre. Igaz, a dudálás folyamatos, csak az nem dudál, akinek nincs kürtje.
Fenn a hegyekben azonban már más a helyzet. Először is tiszta a levegő. Ez azért említésre méltó, mert Új-Delhiben akkora a szmog, hogy ebben a tekintetben a világ legszennyezettebb levegőjű városa címért Pekinggel versenyez.
India az ellentétek országa. Az olyan megavárosokhoz képest, mint Mumbai vagy Delhi, a Himalája előhelyei valódi megkönnyebbülést jelentenek.
Valahol a szakadékszerű völgy mélyén a Gangesz kanyarog, a szinte függőlegesen emelkedő hegyoldalakba vágott utak pedig egyszer csak a 30 ezres lakosú Mussoorie-ba futnak, mégis olyan nyugalom van itt, mint egy szanatóriumban.
A külföldi újságírók számára a visszaút Dehradunon, Uttarakhand állam fővárosán keresztül vezetett. Az esti csúcsforgalomba érkeztek, egyenesen a dugóba. De a város maga is afféle építészeti dugó. A házak gyakran egymásba nyúlnak; nem mindig lehet megmondani, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik. Közöttük szűk sikátorok labirintusa faltól-falig telve emberekkel és járművekkel.
Kicsit odébb tibeti szerzetesek kántálása hallatszik a Mindroling kolostor templomterméből. A kolostor legrégebbi részei a 10. század vége felé épültek. Az ajtón keresztül füstölők illata száll. Odabent hűvös van, és a mennyezeten lévő rajzok olyan világot ábrázolnak, ahol az idő hatalmasabb az embernél. A buddhista szerzetesek gondtalannak tűnnek, távol a városi tömegtől és zajtól. És valójában gondtalanok is. Nem aggódnak a pénz, a hatalom, a nevük és a karrierjük miatt.
dasblog
