“Sokak által lehetetlennek tartott dolgokat is megvalósíthatunk – számomra ezt jelenti a Haladás” (“Progress”)

Julius Seebach

Beszéljünk az Audi RS Q e-tronról¹, amelyet 2022 januárban mutat be az Audi. Meglátása szerint melyek voltak a legnagyobb kihívások kifejlesztése során?

Először is, egy versenyautó fejlesztése gyakorlatilag soha nem zárul le végleg. A fejlesztésre rendelkezésre álló rövid idő önmagában is komoly kihívást jelent, ugyanis csupán kevesebb mint egy éve döntöttünk úgy, elvállaljuk a Dakar Rali feladatát. Amit pedig maga a jármű tekintetében célul tűztünk ki, különösen is összetett és komoly igényeket fogalmazott meg, a járvány pedig tovább bonyolította a helyzetet. Első sikerünk már a puszta tény, hogy a tervek szerint sikerült az autót bemutatnunk a világ nyilvánossága előtt, ami figyelemre méltó csapatmunka eredménye is egyben. Most a tesztelés szakasza veszi kezdetét, s így haladunk egyre tovább és tovább.

Időzavar, bonyolultság, elvárások – elkövetkezett már a jellegzetes pillanat, amikor Önnek és csapatának alapvető kétségei támadtak?

Viszonylag késői szakaszban történtek szabálymódosítások, amelyek sok időnkbe és energiánkba kerültek. Büszke vagyok azonban a csapatra, amely rendkívül motivált és magabiztosan birkózik meg az ilyen kihívásokkal is.

Összességében mit jelképez a Dakar Rali versenyautó?

A jövő technikáját, amely a legszélsőségesebb körülmények között is helyt áll. A versenyautók mottója: “A forma követi a funkciót” (“Form follows function”). Tervezőcsapatunk azonban ismét megmutatta, milyen magas színvonalon dolgozik, az Audi RS Q e-tron¹ ugyanis fantasztikusan is néz ki, egyértelműen kiemelkedve a korábbi Dakar-prototípusok közül.

Technikától függetlenül, hogyan talál olyan versenyzőket, akik készen állnak erre az extrém feladatra?

Új kihívást kínálva a világ legjobb ralipilótáinak, mégpedig annak víziójával, hogy elsőként indulhatnak a megfelelő kategóriában alternatív hajtáskoncepcióval a Dakar Ralin – és meg is nyerhetik azt. Ez valóban nagy feltűnést keltene a rali világában, és azon túl is. Stéphane Peterhansel minden idők egyik legsikeresebb Dakar-pilótája, Carlos Sainz pedig többszörös Dakar-győztes és rali-világbajnok, mindketten egyből lelkesedéssel fogadták projektünket. Nagy sikereket ünnepelhettünk a múltban Mattias Ekström révén az Audi Sportnál, aki a világ egyik legsokoldalúbb versenyzője. A nagy tempó mellett mindegyikük rengeteg tapasztalattal és motivációval érkezik csapatunkba. Ugyanez érvényes navigátoraikra is, akik egyre fontosabb szerepet töltenek be a Dakar Ralin.

Még egy kérdés, hogy a korábbi rali-sikerekhez is visszakanyarodjunk: Ön szerint mit gondol majd a nyolcvanas évek rali-legendája, Walter Röhrl az Audi RS Q e-tron¹ versenygépről, amikor először meglátja?

Biztos vagyok benne, hogy felismeri: ez a koncepció éppolyan mélyen változtathatja meg az autót, mint annak idején a quattro hajtás.