Stabil árak, mérsékelt forgalom

Márciusban csaknem negyedével esett a használtpiac. Pontosabban 23,5 százalékkal csökkent a használtautó átírások száma, azonban a 10 százalék fölötti januári és februári emelkedésnek köszönhetően negyedéves összesítésben mindössze 0,4 százalékkal maradt el az ágazat a tavalyi év hasonló időszakától.

„Túl korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis még nem lehet tudni, meddig tart a veszélyhelyzet. Azt azonban látjuk, hogy a korlátozások bevezetése óta a hálózatunkhoz tartozó kereskedők a korábbi eladásaik harminc-negyven százalékát teljesítették. Az árakban ugyanakkor nem tapasztalható a piacon komoly változás” – mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója, aki szerint további bizakodásra ad okot, hogy a 2008–2009-es válság idején sem esett a fiatal, legfeljebb 6 éves használtautók értéke, így várhatóan erre a szegmensre ezúttal sem lesz jelentős hatással egy gazdasági krízis.

Igaz, az esetleges kényszereladások miatt lehetnek olyan autók, amelyek erősen értékükön alul cserélnek gazdát, de amint a korlátozások csökkennek, ismét erőre kap a használtautó forgalom.

A Datahouse adata szerint az első negyedévben a tavalyi 39 336-ról 37 759-re esett a használtan importált modellek száma, és ez a csökkenés a márciusi zuhanás eredménye. A tendencia a hazai adásvételek alakulásában is jól látható, hiszen amíg az év első két hónapjában komolyan élénkült a piac, addig márciusban komoly visszaesés következett be.

Használtautó átírások

                    2020            2019

Január          68355          59751

Február        69231           62641

Március        52339           68374

Forrás: Datahouse

Magyarországon januártól március végéig legtöbben alsó-középkategóriás, kis- és felső-középkategóriás autót vásároltak, a külföldről érkező modellek esetében keresettek voltak még az egyterűek is.

Márciusi átírások Top 10

Márka       2020  2019

Opel             6344    9005

VW               5286    6775

Suzuki          4709    6867

Ford             4446    5634

BMW            3214    3781

Renault        2932    4243

Škoda           2801    2969

Mercedes     2420    2921

Audi             2255    2726

Forrás: Datahouse

Márciusi használtimport Top 10

Márka        2020  2019

VW                1371     1495

Opel              1139     1397

Ford              1047     1238

Audi               735      827

Toyota            728      834

BMW              696      850

Mercedes       678      867

Hyundai         524      502

KIA                 416      374

Renault          394      502

Forrás: Datahouse

Ami a hazai átírásokat illeti, az első negyedévben az Opel (23 378 autó), a Volkswagen (19 141 autó) és a Suzuki (17 374 autó) állt az élen. A modellek közül az Opel Astra bizonyult a legkeresettebbnek, a Suzuki Swift, a Ford Focus, valamint két Volkswagen modell, a Golf és a Passat előtt.

Az import esetében a Volkswagen (4 578 autó) számított a legnépszerűbbnek az Opel (3612 autó) és a Ford (3513 autó) előtt, és a behozott modellek sorrendjét az Opel Astra vezette, majd a VW Golf, valamint a Passat következett.