• Egyéb

Stratégiai együttműködésbe kezd a Honda Aircraft Company és az ANA Holdings

A mai napon előszerződést kötött a Honda Aircraft Company és Japán legnagyobb légitársaságát – All Nippon Airways – üzemeltető ANA Holdings Inc. Megállapodásuk értelmében a két cég stratégiai együttműködésbe kezd, melynek célja, hogy, a rendkívül fejlett HondaJet segítségével, világszerte tovább bővítsék a sugárhajtású üzleti repülők piacát.

A megközelítőleg 260 kereskedelmi repülőjáratot üzemeltető ANA maga mutatja majd meg a potenciális vásárlóknak, hogy milyen teljesítményre képes a számos területen kategóriaelső HondaJet, többek között olyan ügyfelek győződhetnek majd meg páratlan tudásáról, akik jelenleg is használnak sugárhajtású üzleti vagy egyéb kereskedelmi repülőt. A HondaJetek menetrend szerinti és charterjáratként teljesítenek majd szolgálatot, s a főbb kereskedelmi utakon közlekednek, olyan célpontokkal, mint Los Angeles, Chicago vagy Párizs.

A Honda Aircraft minden szempontból igyekszik támogatni az ANA működését, az új gépekkel több helyre repülhetnek majd a társaság ügyfelei és a földi kiszolgálás színvonala is magasabb szintre emelkedhet.

– Nagyon örülök, hogy az ANA HondaJetekkel bővítette flottáját – árulta el Michimasa Fujino, a Honda Aircraft Company ügyvezető igazgatója. – Mindegy, hogy menetrend szerinti vagy charterjáratokról van-e szó, kimagasló sebességével, hatékonyságával és kényelmével a messzemenőkig megfelel az elvárásoknak. Örömmel nézünk elébe a ránk váró időszaknak, hiszen az ANA révén tovább nőhet a gép ismertsége, s jelentősen bővülhet ügyfélkörünk – tette hozzá.

A Honda Aircraft nemzetközi hálózatot hozott létre, hogy a világ minden táján a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújthassa a HondaJet-vásárlóknak. Kereskedői éppúgy megtalálhatók Észak- és Latin-Amerikában, mint Európában és Ázsiában.

Az ANA-ról

Az ANA működését az „Inspiration of Japan” filozófia határozza meg, ennek tükrében nem meglepő, hogy immáron ötödik éve kap zsinórban ötcsillagos minősítést a légitársaságokat értékelő SKYTRAX-tól. Emellett az Air Transport World háromszor választotta az Év légitársaságának az elmúlt évtizedben (2007-ben, 2013-ban és 2018-ban), így azon kevés vállalat közé tartozik, amelyeknek többször is sikerült elhódítania a címet.

A jelenleg 85 nemzetközi és 116 belföldi járatot üzemeltető cég 1952-ben, két helikopterrel kezdte meg működését, innen nőtte ki magát Japán legnagyobb és Ázsia egyik legmeghatározóbb légitársaságává. Az ANA egyedi, „kétközpontos” modellt épített ki, ami lehetővé teszi, hogy utasai Tokióba utazzanak, majd a NARITA és a HANEDA reptérről érjék el bel- és külföldi céljaikat, közöttük Észak-Amerikát, Kína főbb városait és egyéb ázsiai célpontokat.

Az ANA 1999 óta a Star Alliance tagja, olyan nagy nevű légitársaságokkal működik együtt, mint a United Airlines, a Lufthansa German Airlines, a Swiss International Airlines vagy az Austrian Airlines.

Mindemellett a többszörös díjnyertes ANA Group két leányvállalatot üzemeltet, a Vanilla Air Inc.-t és a Peach Aviation Limitedet. A konszern piaci jelentőségéről árulkodik, hogy 260 gépe 52,1 millió utast szállított 2016-ban, és több mint 39 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Szintén kiemelkedő piaci szerepét bizonyítja, hogy elsőként reptetett Boeing 787 Dreamlinert és a legtöbb ilyen típust üzemelteti a világon.

A HondaJetről

Saját szegmenségben a HondaJet a leggyorsabb, legnagyobb repülési magasságra képes és leghalkabb repülőgép, miként gazdaságosság terén is élen jár. Tervezésekor megannyi technikai innovációt alkalmaztak a Honda mérnökei, ilyen például az egyedülálló, szárny felett elhelyezett hajtómű (OTWEM – Over-The-Wing Engine Mount), ami a légellenállás csökkentésével drámaian növeli a teljesítményt, egyúttal mérsékeli az üzemanyag-fogyasztást. A szárny felett elhelyezett hajtóműnek további előnyei is vannak, hangja kevésbé hallatszik az utastérben, illetve a földön, ugyanakkor kevesebb helyett vesz el az utasoktól, a poggyászoktól és a mellékhelyiségektől. A HondaJetben a kategória legkifinomultabb digitális vezérlőrendszere, a teljesen digitális Garmin® G3000 várja a pilóták utasításait. A HondaJet a márka legelső kereskedelmi célra szánt repülőgépe, feladata, hogy a Hondákra jellemző átlagon felüli teljesítményt, hatékonyságot, minőséget és kedvező ár/érték arányt a légiutasok számára is elérhetővé tegye.

A Honda Aircraft Companyről

A Honda Aircraft Company teljes mértékben az American Honda Motor Co., Inc. tulajdona. A 2006-ban alapított Honda Aircraft Észak-Karolinában található, ami nem véletlen, tudniillik ezt a régiót tartják a repülés bölcsőjének. Soichiro Honda szellemisége a mai napig tovább él a vállalat működésében, ezt bizonyítja, hogy megvalósulhatott a márka alapítójának egyik nagy álma, és a Honda járművek immáron a légi közlekedésben is segítik az emberiséget.