Szabálytalan mutatvány, sikeres intézkedés 

Forgalmas úton szlalomozott egy autós Békés vármegyében. Az esetről felvétel készült, a rendőrök pedig pár nap alatt kiderítették, hogy ki volt az. A férfi meglepő magyarázattal állt elő.

Szabadkígyós külterületén, az Ókígyósi úton 2023. március 15-én 8 óra 30 perc körül egy autós úgy közlekedett az úton, hogy a sávját többször elhagyta, majd hirtelen visszatért oda. A szlalomozásnak többen szemtanúi voltak, volt, aki videófelvételt is készített az esetről, amit elküldött az egyik Békés vármegyei hírportálnak. Miután a felvétel megjelent az internetes oldalon és a közösségi médiában, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított és a rendőrök elkezdték keresni a szabálytalankodót. A videón ugyan látható a rendszám, de mint kiderült a kocsi a közelmúltban többször is tulajdonosváltáson esett át, ezt azonban nem jelentették be, egyszer sem írták át az új tulajdonos nevére. A rendőrök ennek ellenére néhány nap alatt azonosították azt a fiatal férfit, aki a gyanú szerint szlalomozott a kocsival. Amikor kihallgatták, elismerte, hogy ő vezetett. Azt mondta, hogy kevés volt az autóban az üzemanyag és meg akarta mozgatni a benzint a tankban. A férfinek egyébként nincs érvényes vezetői engedélye, és az autót is korábban kivonták a forgalomból. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a történtek miatt három szabálysértési eljárást indít. 

police.hu