Szalay Balázs sajnálja, de megérti a Silkway rali törlését

A végsőkig kivártak, de nem lehetett tovább halogatni a döntést: a Silkway rali szervezői az orosz sportminisztérium és a helyi autósport szövetség javaslatára törölték a versenyüket, amely július 2-án rajtolt volna Moszkvából, és nyolc szakasz megtétele után Kazanyban ért volna célba.Az immár hagyományosnak tekinthető viadal mind az autósok, mind a motorosok világkupa-sorozatának része lett volna, ám a versenyzők és a szurkolók egészsége megőrzése érdekében a versenyigazgató hosszas egyeztetés után kénytelen volt meghozni a fenti döntést.

„Mindent előkészítettünk, de ezt a döntést el kell fogadni és meg kell érteni – az egészség teljes prioriást élvez” – nyilatkozta Vlagyimir Csagin, a szervezőbizottság elnöke. – „A globális helyzet nagyon érzékeny, és a karantén-intézkedések továbbra is érvényben vannak Oroszország nagy részében. Így pedig lehetetlen előkészíteni és megtartani a viadalt. Nem tehetünk mást, a jövő héten elkezdjük szervezni a jövő évi versenyünket, amely izgalmasabb lesz, mint valaha.”

Az Opel Dakar Team párosát, Szalay Balázst és Bunkoczi Lászlót is érzékenyen érintette a verseny törlésének híre, mert bár az idén nem tervezték, hogy rajthoz állnak a viadalon, sosem kellemes rossz híreket hallani egy rendezvényről, amelyhez az embert szép emlékek fűzik.

„Nagyon szeretem a Silkway ralit, egyrészt azért, mert lassan tradicionálissá válik, ez lett volna a jubileumi tizedik, másrészt ott értük el az egyik legjobb nemzetközi eredményünket: 2012-ben másodikok lettünk” – mondta Szalay Balázs. – „Mindig is úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon jó verseny, amely hosszú távon akár a Dakar konkurenciája is lehet a táv és az érintett országok miatt. Sajnálom, hogy az idén elmarad, de megértem a döntést: a motorsport helyzete globálisan nagyon instabil lett a járványhelyzet miatt, amelyet a versenyzők és a rendezők egyaránt megsínylenek. Ám bízom benne, lesz még alkalom, hogy ott legyünk a Silkway rali rajtjánál.”

https://egyszermarlattamautot.hu/2020/06/02/hatfutamos-bajnoksaggal-terveznek-a-modositott-naptarban/