Szalayék elindulnak a Dakar-ralin

    Rajthoz áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a január 2-án kezdődő Dakar-ralin, melyet Szaúd-Arábiában rendeznek.

    Az Opel Dakar Team szerdai közleménye szerint Szalaynak ez lesz a 15., Bunkoczinak pedig a 10. részvétele a világ legnehezebbnek tartott és leghosszabb terepralis viadalán.


    Szalay azt mondta, az indulásukhoz az utolsó pillanatban álltak össze a szükséges feltételek, ehhez – ahogy fogalmazott – a vésztartalékot is felélték.


    “Szaúd-Arábia ismeretlen terület lesz számunkra, ott eddig még nem versenyeztük, de úgy gondolom, hogy egy kicsit Abu-Dzabira, egy kicsit Jordániára és egy kicsit Katarra hasonlítanak majd a pályák – ezen országok közül az utóbbi kettőben versenyeztünk az idén és tavaly” – idézte a közlemény a versenyzőt, aki szerint a mezőny nagyon erős lesz, nekik ennek ellenére az a céljuk, hogy megjavítsák eddigi legjobb eredményüket, azaz a 20. helynél előrébb végezzenek.


    Bunkoczi szerint a világ legjobbjaival kell majd felvenniük a versenyt még úgy is, hogy az autós mezőny valamivel kisebb létszámú lesz, mint a korábbi években.


    “Néhány rövid teszt kivételével gyakorlatilag február óta nem ültünk versenyautóban, úgyhogy az elsődleges cél nyilván az, hogy célba érjünk” – mondta a navigátor.


    A Dakar-rali január 2-án kezdődik Dzsiddában, és január 15-én ugyanott ér véget. A gyorsasági szakaszok hossza 4767 kilométer, a viadal össztávja 7646 km.