Szalayék nagy csatát vívtak meg

A háború elkezdődik – így kommentálták a Dakar rali hétfői szakaszát a rendezők, ami kissé riasztó volt első hallásra, de a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sikerrel megvívta a csatát.

Az Opel Dakar Team kettőse az egészen remek 21. helyen teljesítette a pályát, amelynek egy huszonöt kilométeres szakaszát (éppen azt amelyen a magyar páros kihagyott egy GPS-pontot) törölték a rendezők az átláthatatlan por és köd miatt. A hétfő esti állás szerint azonban mégis kiosztották a kihagyott GPS-pont miatti büntetést, úgyhogy a szakaszon Szalayék a 31. helyre csúsztak vissza, az összetettben viszont már a 22. helyen állnak! Nagyon-nagyon hosszú szakasz volt – mondta fáradtan Szalay Balázs, de persze közben fülig ért a szája, hiszen ezen a napon végre nem volt nagyobb gondjuk. – Végigküldtek minket egy száz kilométeres dűnesoron, amely sosem akart véget érni, de szerencsére az autó jól bírta a gyűrődést, mindössze egyetlenegyszer ástunk, de azzal sem veszítettünk sok időt, a dűne tetejéről hátratolatva simán tovább tudtunk menni. A szakasz végén bemutattunk egy akkora ugrást, hogy a nézők tapsoltak és kiabáltak, Laci pedig csak felszisszent mellettem. Összességében nagyon jó kis szakasz volt, fárasztó, de nagyon jó.”

Navigációs szempontból sem volt könnyű a nap, ezt az Opel Grandland X navigátorülésében ülő Bunkoczi László is megerősítette. „Úgy mentünk át ezen a szakaszon, mint kés a vajon, és ezt nem csak azért mondom, mert itt van Balázs, a háta mögött is ezt mondanám – mondta Bunkoczi. – Pedig nehéz szakasz volt, még a végén is olyan irányváltásokat kellett végrehajtani, hogy nagyon nehezen lehetett csak lekövetni, mert ott már mindenfelé vezettek nyomok, és az egész táj teljesen szürke volt. A dűnesor közepén leestünk egy nagy dűnéről és lejöttünk a helyes nyomról, emiatt kihagytunk egy GPS-pontot, de nem tudtunk már visszamenni oda, ahol volt. Viszont úgy hallottuk, a pályának éppen azt a szakaszát törölték a rendezők a rossz látási viszonyok miatt, bízunk benne, hogy tényleg így van, és mindenkire vonatkozik, mert akkor talán visszavonják az egyórányi büntetést. Persze, az összetett huszonkettedik hely így sem rossz, sőt…”
A Dakar nyolcadik napján egy újabb nehéz nap vár a mezőnyre, Bunkoczi László azt mondta, a rendezők elmondták, ez talán még nehezebb, mint a hétfői. Ha lehet ezt még egyáltalán fokozni…

41. DAKAR RALI
7. szakasz, San Juan de Marcona–San Juan de Marcona (össztáv: 387 km, ebből szelektív szakasz: 323 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 4:00:01, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 4:33 perc hátrány, 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 9:28 p h., …31. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:23:33 ó h.  Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 3:51:41, 2. Cornejo (chilei, Honda) 1:51 p h., 3. Brabec (amerikai, Honda) 6:30 p h., …51.. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:47:07 ó h. Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Darek Rodewald, Moises Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 4:21:32, 2. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 29:27 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 36:25 p h.
Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 25:13:30, 2. Peterhansel, Castera 29:16 p h., 3. Roma, Haro 37:59 p h., …22. Szalay, Bunkoczi 12:20:30 ó h. Motorosok: 1. Ricky Brabec 24:48:02, 2. Van Beveren (francia, Yamaha) 7:47 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 8:28 p h., …40.. Gyenes 8:58:45 ó h.  Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov 29:50:35, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 32:54 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona 1:15:28 ó h.