Számos újdonsággal érkezik az új Lexus RX

Hivatalos tájékoztatás híján ma még csak találgatni lehet, de annyi bizonyos, hogy a Lexus RX ötödik kiadása evolúciós formatervvel és innovatív technológiai megoldásokkal – köztük valószínűleg egy plug-in hibrid hajtáslánccal – mutatkozik be június elsején.

Hetedik éve már, hogy a Lexus bemutatta a negyedik generációs RX szabadidőjárművet. Az évek során folyamatos innovációkkal tartották frissen a modellt – gondoljunk csak a Bladescan adaptív fényszórókra vagy a három üléssoros RX L karosszériaváltozatra –, a bemutatáskor futurisztikusnak számító formavilág pedig mindmáig nem öregedett meg. A márka azonban időközben új műszaki alapokra helyezte csaknem összes típusát, emiatt nincs értelme tovább halogatni a következő, ötödik generációs modell bevezetését, amely elődeihez hasonlóan ismét felkavarja a prémium szabadidőjárművek piacát.

Annyi a 2022. június elsejére időzített világpremiert megelőlegező, kedvcsináló fényképekről is kiderül, hogy az új Lexus RX formavilágában a márka leginkább előremutató típusához: a tisztán elektromos RZ crossoverhez igazítja magát. A jellegzetes orsó alakú hűtőmaszk felső részét a szokásos rácsháló helyett tömör felület tölti ki, így a klasszikus vonalak megőrzése mellett is vadonatúj, erőt sugárzó arculatot kap a szabadidőjármű.

Egyelőre nem tudni, hogy minden modellváltozat ezzel a felemás orrkialakítással lép-e majd piacra – hogy konkrétabban fogalmazzunk, nincs hír arról, hogy tisztán elektromos hajtásláncot is kapna az RX. Nem kérdés, hogy ezúttal is lesz öntöltő hibrid hajtáslánc, ennél izgalmasabb kérdés azonban a plug-in hibrid verzió esetleges megjelenése. A Lexus NX 450h+ rendkívüli sikerének fényében egyébként jók az esélyei annak, hogy a Lexus akár már a piaci bevezetéssel egy időben piacra dob egy nagy elektromos hatótávolságú, hálózatról tölthető hibridet. Ha így lesz, attól minden eddiginél nagyobb teljesítményre számíthatunk.

A másik lehetőség a hidrogén üzemanyagcellás elektromos hajtáslánc: arról már korábban is szó volt, hogy a Lexus GS FCEV technológiával térhet vissza a piacra, így nagyon is valószínű, hogy a technológia készen áll a sorozatgyártásra. Más kérdés, hogy a töltő infrastruktúra hézagossága miatt ez a következő két-három évben inkább csak presztízsmodellként lehetne jelen a kínálatban, nem pedig széles körben eladható prémium termékként. A Lexus azonban hagyományosan elébe megy hajtástechnológiai rendszereivel a piaci trendeknek – gondoljunk csak a 2004-ben bemutatott RX 400h-ra, a világ első prémium hibrid modelljére –, így stílusos volna, ha ismét világújdonsággal rukkolna elő a márka.

A belső térről egyáltalán nincsenek információink, azonban épp az RZ kapcsán meglehetős biztonsággal sejthető, hogy széles, nyitott terekkel és hatalmas központi kijelzővel nyűgözi majd le a piacot az újonc. A vezetőtámogató technológiák terén komoly előrelépésre számítunk, a modellt minden bizonnyal felkészítik a 3. szintű autonóm közlekedésre – más kérdés, hogy a jogi környezet mikor engedélyezi a kapcsolódó önvezető funkciók tényleges piaci bevezetését.

Az új generációs modell világpremierjére európai idő szerint június elsején, a kora reggeli órákban kerül sor.

Fotók: Lexus