Száz új magyar busz áll forgalomba a Volánbusznál

    A Kravtex-Kühne Csoport októberben megkezdte száz új autóbusz szállítását a Volánbusznak, ezek beszerzési értéke nettó 6,5 milliárd forint – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára szerdán Győrben, az első járművek átadásán.

    Vitézy Dávid emlékeztetett: a közlekedési társaság 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja során több mint 2100 új és újszerű autóbusz állt, illetve állhat forgalomba jövő év elejéig. Ezzel a 6000 járműből álló flotta harmadát sikerült megújítani négy év alatt.


    A Credobus Inovell 12 típusú buszok 73 személyesek, légkondicionálóval és utastájékoztatóval felszereltek, az utasüléseknél USB töltőpontok és telefontartók vannak – ismertette az államtitkár.


    Az új autóbuszok 15 megye helyközi-távolsági autóbuszvonalain szállítják az utasokat novembertől.


    Kara Ákos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, a városban zajló sikeres buszgyártás mutatja, hogy Győr most és a jövőben is meghatározó szereplője lesz az innovációnak, a hazai ipar fejlődésének.


    Krankovics István, a Kravtex Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program lehetőséget ad a magyar gyártóknak, hogy bekapcsolódjanak a hazai közforgalmú autóbuszpark cseréjébe. A Kravtex-Kühne 2016 óta több mint 1500 buszt adott át.


    A Credobus a Volánbusz Zrt. flottájának meghatározó márkája: a Győrben és Mosonmagyaróváron készült buszok részaránya 40 százalék, az össz-futásteljesítménynek pedig már a felét adják.


    Az ultrakönnyű Credobus saját tömege 1,5 tonnával kevesebb, mint a versenytársaké, ez 15 százalékos üzemanyag-megtakarítást eredményez. Forintban kifejezve flottaszinten évente ötmilliárd forinttal csökken így a közlekedési társaság energiaköltsége – ismertette a vezérigazgató.


    Kruchina Vince, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta, Győr-Moson-Sopron megyébe 2018 óta 97 új autóbusz érkezett, több mint 8 milliárd forint értékben. A fejlesztéseknek köszönhetően az állomány átlagéletkora 14 évről 11,7 évre csökkent.