Szeptember 2-án indul az iskolai tanév, folytatódik az M3-as metró déli szakaszának felújítása

A tanítási időszakban érvényes menetrend szerint indulnak a fővárosi közösségi közlekedési járatok a 2019/20-as tanév első napjától, szeptember 2-ától, hétfőtől: ez a legtöbb budapesti vonalon a tanszüneti menetrendnél lényegesen gyakoribb járatindulást jelent. Dél-Pesten továbbra is tart az M3-as metró felújítása: a BKK  felhívja a figyelmet a metrópótló buszok mellett a lezárt metrószakaszt elkerülő alternatív járatok használatára. A tanítási időben jellemző nagyobb forgalom miatt mind a közösségi közlekedéssel, mind a gépjárművel közlekedőknek hosszabb utazási időre kell számítaniuk, ezért érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni és előre megtervezni az útvonalukat.

Szeptember 2-ától, az idei tanév első napjától a fővárosi közösségi közlekedés használatakor a tanítási időszakban érvényes menetrendi indulásokat kell figyelni. Utazásuk megtervezéséhez érdemes a BKK FUTÁR alkalmazást használni, amely valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat úti céljuk eléréséhez.

Jelenleg is tart az M3-as metró felújítása, ezért a metró hétköznapokon továbbra is Újpest-központ és a Nagyvárad tér között jár, míg Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között pótlóbusz közlekedik. A tanév kezdetétől a legforgalmasabb csúcsidőszakokban továbbra is igen sűrűn, átlagosan 45 másodpercenként indul az M3-as és az M3E pótlóbusz. A Határ úttól induló M3E pótlóbusz  a reggeli időszakban a Nagyvárad tér felé – a csúcsidei eljutást meggyorsítva – továbbra is a Népliget megállóhely érintése nélkül, az Üllői úti felüljárón át közlekedik, ugyanakkor a kényelmesebb eljutás érdekében már hétköznap délután is jár a Határ út felé, ekkor viszont az M3 pótlóbuszhoz hasonlóan megáll a Népligetnél is.

Továbbra is felhívjuk a figyelmet a Dél-Pest és a belváros közötti gyors eljutást segítő alternatív járatok használatára:

·         A Gloriett-lakótelep és a Havanna-lakótelep felől a 194M gyorsjárati busszal közvetlenül elérhető a Nagyvárad tér, az M3-as metró ideiglenes végállomása. Ez a gyorsjárat az utazóközönség körében igen népszerűvé vált, ezért a járat közlekedését sűrítjük: szeptembertől a legforgalmasabb reggeli időszakokban 3-4 percenként indulnak a buszok.

·         Pesterzsébet, illetve Soroksár felől a metrópótlás miatt a Soroksári úton a Nagykörút felé kapcsolatot biztosító 23-as buszcsalád gyorsjáratait célszerű választani: a 23E és a 223M együttesen igen sűrűn, szeptembertől reggelente 2-3 percenként indul.

·         A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, valamint a Gyömrői út és környezete közvetlen metrókapcsolata ezentúl is biztosított a Nagyvárad térig meghosszabbított 200E buszjárattal.

·         Az Alacskai úti lakótelep, illetve Pestszentimre felől ezentúl is a Nagyvárad térre közvetlen kapcsolatot biztosító 254M autóbuszt érdemes választani. Gyál, valamint Pestszentimre felől a reggeli csúcsidőszakban az M3-as metró vonala – a 254M busz mellett – a Nagyvárad térig meghosszabbított 84M, 94M, 294M gyorsjárattal is elérhető. A gyáli utasoknak délután a Nagyvárad tér irányából a 254M buszra érdemes szállni: ezzel a járattal elérik a Nagykőrösi úton át Gyál felé közlekedő járatokat, amelyekre a Szentlőrinci út megállóhelyen közös peronon nyílik átszállási lehetőség.

·         Rákoskeresztúr és Rákoscsaba felől, továbbá az Újhegyi lakótelep felől a belváros továbbra is elérhető a lezárt metrószakasz elkerülésével, az Örs vezér tere felé indulva, majd ott az M2-es metróra átszállva.

Az elővárosi szolgáltatók is továbbra is segítik a dél-pesti régióból a belváros felé utazókat:

·         A dél-pesti térségben a felárköteles vonatokat (InterCity, gyorsvonat) a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, illetve Ferihegy között a Budapest-bérlet típusú termékekkel rendelkező utasok felár nélkül vehetik igénybe.

·         A Soroksári úton, illetve a Nagykőrösi úton közlekedő elővárosi buszjáratok a reggeli csúcsidőszakban a Nagyvárad tér ideiglenes metróvégállomás érintésével közlekednek.