• Egyéb

Szeptember végéig 13,4 % -kal nőtt a SEAT értékesítés

Az idei évben jelentősen nőtt a SEAT értékesítés, januártól szeptemberig a SEAT kiszállításai az elmúlt év azonos időszakával összehasonlítva 13,4 százalékkal emelkedtek, és elérték a 354.900 darabot. Ez az eredmény 2016 harmadik negyedévéig 312.900 gépkocsi volt, ami azt jelenti, hogy a tavalyival összevetve az idén 42.000 gépkocsival többet adtak el, és ez  2001 óta a legjobb eredményt jelenti. A SEAT idén szeptemberben 39.800 gépkocsit szállított ki, ami 11,2 %-kal volt több, mint a tavaly szeptemberi 35.800 darab.

Wayne A. Griffiths, a  SEAT értékesítésért és marketingért felelős alelnöke az eredményeket értékelve elmondta, hogy „az év első három negyedévében nagyon jól alakult az értékesítés. Továbbra is kétszámjegyű a növekedés, és olyan értékesítési mennyiséget értünk el, amelyet 16 éve nem tapasztaltunk. Mindezen túl növekedésünk a piacok többségén fenntartható alapokon nyugszik, így továbbra is az egyik leggyorsabban növekvő márka vagyunk Európában. Miután termék kínálatunk kiegészült az Arona-val, meggyőződésünk, hogy e pozitív tendenciát fenn tudjuk tartani.”

A SEAT értékesítéseinek növekedése a főbb európai országokban elért kereskedelmi sikerek eredménye, az értékesítés ezen országok majdnem mindegyikében kétszámjegyű növekedést mutatott. Spanyolország továbbra is a SEAT legnagyobb piaca, itt a kiszállított 73.800 gépkocsival a növekedés 21,2 százalékos volt. Németországban 73.600 SEAT került piacra, ami 11,5%-os emelkedést jelentett. Az értékesítés szempontjából a cég számára a harmadik legjobban teljesítő ország az

 

Egyesült Királyság volt, ahol a majdnem 20 %-os növekedés összesen 44.300 gépkocsi eladását jelentette. Idén szeptemberig más, a SEAT számára ugyancsak kiemelten fontos országok is különösen jó teljesítményt mutattak, így például Franciaországban a 18.300 eladott autóval 13,7 %-os növekedést sikerült elérni. Ausztriában 13.700 SEAT-ot értékesítettek, ami 16,5 %-os növekedést jelentett, Lengyelországban  8.300 gépkocsi került a vásárlókhoz, és ez 21,4 %-os emelkedést hozott, Svájcban 7.500 darabbal 35,2 %-os volt a növekedés, míg Belgiumban a 18,4 %-os növekedéssel az értékesítetett gépkocsik mennyisége 5.900 darab volt.

Történetének mindeddig legnagyobb méretű termékoffenzívája során a SEAT az idei évet a márka legnagyobb mennyiségben értékesített modellje,  a Leon megújításával indította, majd júniusban bevezette a piacra  az ötödik nemzedékhez tartozó Ibiza-t. A SEAT a 2017-es évet az utolsó negyedévben bevezetendő új Arona crossoverrel  zárja, aminek az értékesítése már megkezdődött. A termékkínálat további új elemét jelentette idén az Ateca  FR változata, és a SEAT szabadidő autóinak (SUV) kínálati skálája 2018-ban egy harmadik gépkocsival egészül ki, amelyik akár 7 férőhellyel is rendelkezik.