Szinte minden egy képeslapnyi felületen múlik

  • A „Stop the crash” globális kampány partnereként a Continental Chassis & Safety és Tire divíziói a közlekedésbiztonság javítását és a közúti halálos balesetek számának csökkentését tűzték ki célul
  • Az előírt guminyomás, a megfelelő profilmélység és a biztonsági rendszerek együttese segít a közúti baleset elkerülésében
  • Az ADAC-kal közösen életre hívott „Partner a biztonságosabb vezetéshez” együttműködés lényege, hogy még magasabb szinten tudatosítsák a balesetmegelőző rendszerek biztonságfokozó szerepét

Egy autó számára a gumiabroncs jelenti az egyetlen kapcsolatot az úttal. A legkritikusabb pillanatban az abroncs minőségén múlik, hogy a jármű időben meg tud e állni, hogy egy éles kanyarban az úton tud-e maradni – hangsúlyozta Nikolai Setzer, a Continental AG Igazgatótanácsának tagja, a Gumiabroncs divízió vezetője. A Continental, összefogva Németország legnagyobb autóipari szövetségével, az ADAC-kal, azt mutatta be vállalkozó kedvű német sofőröknek és a cég partnereinek, hogy mekkora veszélyt jelent a túlzottan alacsony guminyomás, a nem megfelelő profilmélység, valamint az olyan biztonsági rendszerek hiánya, mint például az ESC (elektronikus menetstabilizáló), a vészfék asszisztens és a motorkerékpár ABS.

Indítás
A „Stop the crash” kampány partnereként a Continental célja a közlekedésbiztonság növelése, az emberi mulasztásból fakadó halálos balesetek számának csökkentése. Egyre több a közúti balesetek megelőzését segítő berendezés. Ennek köszönhetően, függetlenül attól, hogy a járművek száma robbanásszerű növekedett, sikerült elérni, hogy kontinensünkön jelentősen csökkenjen a halálos kimenetelű közúti balesetek száma az 1970-es évek statisztikáihoz képest. Ugyanakkor további fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy teljesítsük az Európai Unió azon elvárását, mely szerint 2020-ra a közúti halálesetek száma a 2010-es szint felére kell csökkenjen. A Continental hangsúlyozza, hogy komoly előrelépést jelentene az ambiciózus cél elérésben, ha minél több járműben alapfelszereltségként lennének elérhetőek a vezető-asszisztens rendszerek, ha megfelelő profilmélységű, prémium minőségű abroncsokat használnánk és rendszeresen ellenőriznénk az abroncsokban lévő nyomást.
A Continental Vision Zero-jának küldetése, hogy megelőzhető legyen minden emberi mulasztásból fakadó halálos közúti baleset. Ennek a küldetésnek egyik fontos állomása a 2017-es Continental TechShow, ahol a biztonság jegyében a márka bemutatta számos fejlesztése mellett két prémium nyári abroncsát is.  A SportContact6-ot, melyet a nagyteljesítményű sportautókhoz és a PremiumContact 6-ot, melyet a középkategóriás és luxusautók számára fejlesztettek ki. Mindkét típus maximális fékteljesítményt és kiváló tapadást biztosít, minden tulajdonságukkal együtt a technológia jelenlegi csúcsát jelentik. Mindezt meggyőzően támasztja alá a vezető nemzetközi magazinok és autóklubok független tesztjein elnyert számos első hely és legjobb minősítés.