Szombaton megkezdődik a felújítás a belvárosi szakaszon

    Szombaton megkezdődik a 3-as metróvonal rekonstrukciójának utolsó üteme a belvárosi szakaszon, ezért a metró nem jár majd a Lehel tér és a Nagyvárad tér között. A felújítás miatti közlekedési változások a tervek szerint másfél évig lesznek érvényben – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

    Szombattól a 3-as metró Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig közlekedik. A Lehel tér és a Nagyvárad tér között a metró helyett sűrű követésű pótlóbuszokkal vagy a lezárt metrószakaszt elkerülő felszíni járatokkal lehet majd utazni – olvasható a közleményben.


    A BKK felhívta a figyelmet arra, hogy a pótlóbuszok előnyben részesítése miatt autóval is nehezebb lesz a belvárosban haladni, ezért hosszabb utazási időre kell számítani.


    Közölték: a Nagyvárad tér és a Lehel tér között M3 jelzéssel metrópótló busz közlekedik majd, ezek csúcsidőben 45 másodpercenként indulnak és a lehető legtöbb szakaszon buszsávban haladnak. A Lehel térre érkezők belvárosba való eljutását segíti a hétköznap reggeli és délutáni csúcsidőben a Lehel tér és a Nyugati tér között közlekedő M14-es pótlóbusz.
    Számos végállomáson és csomópontban tartalékbuszok állnak majd rendelkezésre, hogy gyorsan forgalomba állíthatók legyenek szükség esetén.


    Ahogy az északi, majd a déli szakaszon végzett metrófelújítás idején, a BKK a legtöbb városrész felől most is bővíti a lezárt belvárosi metrószakaszt elkerülő, közvetlenül a belváros vagy az üzemelő metróvonalak felé közlekedő járatok kínálatát.


    A BKK szerint érdemes megfontolni, hogy a belvárost ne feltétlenül metrópótló buszokkal, hanem az azok mellett valós alternatívát jelentő felszíni járatokkal – köztük az új 2M villamosjárat, a hétköznap is meghosszabbított útvonalon közlekedő 72M, illetve az angyalföldi Vizafogón a Dagály utcáig meghosszabbított útvonalú 79M trolibusz – igénybevételével próbáljuk elérni.


    A belvárosban átszállási lehetőségeket kínál emellett az 1-es, a 2-es és az 4-es metróvonal, a 4-6-os villamos, a sűrűbben közlekedő 2-es villamos és a kiskörúti villamosok.


    Felhívták az autósok figyelmét arra, hogy a Váci út-Lőportár utca és az Üllői út-Könyves Kálmán körút csomópontok között, a Váci út-Nyugati tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Deák Ferenc tér-Károly körút-Astoria-Múzeum körút-Kálvin tér-Üllői út nyomvonalon kell jelentősebb forgalmi változásokra számítani.


    A BKK az autósoknak azt javasolja, hogy kerüljék el a belvárost. Kerülőútként elsősorban a Hungária körgyűrűt ajánlja, emellett szerintük érdemes megfontolni az alsó rakpartok használatát is. Az Erzsébet híd-Kossuth Lajos utca-Rákóczi út tengelyt érdemben nem érinti a metrópótlás, ez az útszakasz az eddigiekhez hasonló módon lesz használható – írták.
    Kitértek arra, hogy a kerékpárosoknak – a metrópótló buszok gördülékeny haladását segítő forgalomtechnikai változások miatt – a Kiskörúton “jelentős komfortcsökkenésre” kell számítaniuk. Az Üllői úton pedig megszűnik a közös autóbusz-kerékpársáv, szabályosan csak a szélső “általános” forgalmi sávban lehet biciklizni.


    A BKK továbbra is ajánlja a nagykörúti kerékpársávok használatát, és azt közölte, 2021 tavaszára új, a metrópótlás ideje alatti kerékpározást megkönnyítő fejlesztések várhatók.


    Szombattól a BKK munkatársai a lezárt metróállomásoknál segítik majd az utasok tájékoztatását, a metrópótlással kapcsolatos legfontosabb közlekedési tudnivalókról szóló tájékoztató szórólapokhoz a helyszíni tájékoztatást segítő munkatársaktól, vagy a BKK ügyfélközpontjaiban, pénztáraiban lehet hozzájutni.


    A bkk.hu/m3felujitas oldalon lakótérségekre és városrészekre bontott interaktív térképen ismerhetik meg az utazók az ajánlott útvonalat.

További közlekedési híreink:
http://egyszermarlattamautot.hu/category/kozlekedes/