Szombattól újraindul a Dunakanyar és a MAHART napijegyek árusítása

 – Újra árusítják a tavaly bevezetett Dunakanyar és a MAHART napijegyeket szombattól, a jegyeket az érdeklődők a MÁV-Start jegypénztáraiban, valamint a MÁV-applikáció segítségével tudják megvásárolni – mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

    Homolya Róbert jelezte: a MÁV-Volán csoport és a MAHART PassNAVE Kft. együttműködésében megvalósuló kezdeményezés a tarifaközösség irányába mutat, hiszen egy megváltott jeggyel lehet igénybe venni a MÁV-HÉV, a MÁV-Start, a Volánbusz, illetve a MAHART szolgáltatásait.


    Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a hétvégén egyelőre két hajóval szállítják az utasokat, de ha igény van rá, több hajót is be tudnak vonni. A tervek szerint a járatok 10 és 14 órakor indulnak.


    Kiemelte, a jegyeket az utazók Szép-kártyával is megvásárolhatják.


    Közölte, a koronavírus-járvány miatt a hajókon mindenkinek maszkot kell viselnie, a beszállásnál ellenőrzik a résztvevők hőmérsékletét, valamint a fertőtlenítésre is nagy hangsúlyt helyeznek.


    Spányik Gábor felidézte, hogy tavaly a dunakanyari körjáratokon több mint 150 ezer ember utazott, akik főként Magyarországról érkeztek, de többen voltak Szlovákiából is.


    Völner Pál (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, a hétvégén újrainduló dunakanyari hajózás az óvatos nyitás egyik fontos lépcsőfoka. Ugyanakkor jelezte, hogy a járvány miatt csökkentett létszámmal üzemeltetik a MAHART részéről a járatokat.


    A MÁV Zrt. közleménye szerint a Dunakanyar napijegy április 24 és október 24 között, a MAHART járatok közlekedési napjaira váltható meg. A napijegy ára tavaly óta nem emelkedett, a felnőttek 1999 forintért, a 26 éven aluliak pedig 1499 forintért vásárolhatják meg. Tavaly több mint 2300 ilyen szezonális napijegyet értékesített a MÁV-Start.


    Egy napijegy megváltása az adott napon korlátlan utazásra jogosít egyebek mellett a MÁV-Start 2-es (Budapest-Esztergom) vonalszakaszán, a Volánbusz 300-399, 800-898 és 8503-8512 számcsoportba eső vonalain, a MÁV-HÉV Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszán, valamint a MAHART PassNAVE egy, az utas által választott dunakanyari körjáratán: Vác-Visegrád, Esztergom-Zebegény, Szentendre-Visegrád, Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylatában.


    A hajótársaság egyes járataira szóló MAHART napijegynek köszönhetően szombattól ismét elérhetőek a Dunakanyar körjáratokra, valamint a későbbiekben a Szentendre-Visegrád, Zebegény-Esztergom, Vác-Visegrád vonalakra szóló napijegyek. Egy személyjegy ára 1000 forint, kerékpár- és kutyajegy 500 forintért vásárolható meg. A napijegy a rajta megjelölt napon és járattípuson korlátlan számú utazásra jogosít – olvasható a MÁV közleményében.