Szombattól változik a Hegyalja út közlekedése

A Lánchíd felújítása miatt június 19-étől, szombattól változások lesznek a Hegyalja úton: többek között összefüggő buszsáv jön létre a BAH-csomópont és a Döbrentei tér között az Erzsébet híd irányában. A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy a belváros felé lehetőleg a közösségi közlekedést vegyék igénybe, ezzel is csökkentve a főváros forgalmi terhelését.

Ahogy arról a Budapesti Közlekedési Központ korábban már beszámolt, 2021. június 16-án, szerdán hajnali négy órakor teljesen lezárták a Széchenyi lánchidat és annak környezetét a gyalogos és közúti forgalom elől. A Lánchíd lezárásával járó forgalmi változások nem csak a gépjárműveket, hanem a gyalogosok, illetve a kerékpárt használók közlekedését is érintik,emellett a BKK járatok útvonala is módosul.

A Lánchíd lezárása miatt változik a Hegyalja út közlekedése is. Ezen a budai úton csúcsidőszakban a személyautók nagyjából hússzor akkora területet foglalnak, mint a közösségi közlekedés járművei, miközben az erre utazóknak alig több mint a felét szállítják. Mivel jelenleg ezen a szakaszon nincs egybefüggő buszsáv, ezért az autóforgalom által okozott folyamatos torlódások a BKK járatait is jelentősen érintik, esetenként 5-10 perces késést okozva az autóbuszoknak. A Lánchíd lezárásával a közösségi közlekedést választók még inkább hátrányba kerülnének a Hegyalja úton. Ezért a BKK június 19-étől átalakítja az útszakasz közlekedését az alábbiak szerint >>>