Szuperhősöket keres a Knorr-Bremse Budapest

Napjaink szuperhősei nem mások, mint a mérnökök – ezúttal azok, akik a világ leggyorsabb szuperexpresszeit is képesek lefékezni. A szupererejük a tudásuk, a kíváncsiságuk, a kreativitásuk és a tettrekészségük. Az egyetemisták épp ilyen képességekkel rendelkeznek. Számukra indít Magyarországon egyedülálló Talent Gyakornoki Programot a Knorr-Bremse Budapest, a világ legjelentősebb vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó vállalata. A szokásos gyakornoki képzéseknél jóval kedvezőbb juttatást kínál a résztvevő hallgatóknak és egy négyféléves rotációs programban kivételes rálátást ad egy sikeres világcég szinte teljes működésére. 

Augusztus 31-ig várja a Knorr-Bremse Budapest egyetemisták jelentkezését az első Talent Gyakornoki programjára. Legalább két, mesterképzését kezdő vagy alapképzését éppen befejező, elsősorban mérnök, mérnök-közgazdász, műszaki manager, de akár gazdasági hallgatót terveznek felvenni a programba, amely a juttatás mértékével és azzal emelkedik ki a szokásos gyakornoki programok közül, hogy a résztvevőik egyedülálló rálátást szereznek a vállalat szinte teljes működésére. A program két évig tart, ami alatt a gyakornok félévente más-más termeléshez kapcsolódó terület – például folyamatmérnökség, minőségbiztosítási mérnökség, gyártáslogisztika, beszerzés – munkafolyamatait ismerheti meg. Az első gyakornokok már akár 2021 szeptemberében megkezdhetik a program teljesítését. A jelentkezőkre először egy telefonos beszélgetés vár, majd egy rövid felvételi eljárásban kell részt venniük, immár személyesen. 

Az ideális jelölt, amellett, hogy erős szakmai alapokkal rendelkezik, nagyon motivált, lelkes, a munkáját odaadóan végzi és nyitott az új megismerésére, a tanulásra.” – mondta Kiss Gábor, a Knorr-Bremse Budapest HR igazgatója. „Természetesen a program során olyan karrier perspektívát mutatunk, amivel maradásra, hosszabb távú elköteleződésre ösztönözzük a hallgatókat.” 

A Knorr-Bremse Budapest jövőálló vállalat. Még a járványhelyzetben sem álltak le a fejlesztések, mi több a cégcsoport vasúti üzletágán belül a budapesti központ teljesített az elmúlt félévben a legjobban. Az elmúlt hónapokban is a termelékenységet és hatékonyságot javító Ipar 4.0-ás projekteket hajtottak végre, a 3D fémnyomtatásra épülő új szabadalmat dolgoztak ki és felkészültek további innovációs projektek elindítására. A gyakornokokat nagy tapasztattal rendelkező mérnökök segítik a szakmai fejlődésben és vonják be őket nemzetközi együttműködést igénylő, izgalmas projektekbe. A Talent gyakornokok szakmai és személyiségfejlesztő tréningeken, konferenciákon is részt vesznek majd itthon és akár külföldön is. 

Nem kell külföldre mennie annak a tehetséges mérnöknek, aki világszínvonalú innovációban szeretne részt venni, és akár nemzetközi karrierre vágyik” – mondta Kovács Attila a vállalat fejlesztési igazgatója. „Nálunk mindig új, érdekes kihívásokat találhatnak a szakemberek, mert minden fejlesztési projektünk egyedi.” 

A Knorr-Bremse Budapestnél gyártják például a világhírű Japán szuperexpressz, a Shinkanzen fékjeit is. A cég munkatársai közvetlen kapcsolatban állnak a termékek megrendelőivel, a termékfejlesztés pedig velük szoros együttműködésben zajlik. Ahány fék, annyi vasúti jármű és annyi különböző projekt külföldi közreműködőkkel: ez teszi a munkát a Knorr-Bremse Budapestnél különösen változatossá. Ezért nem túlzás azt mondani, hogy a Talent Gyakornoki program résztvevőjétől olyan „szupererő” kívántatik, amely a körülbelül 300 km/órás sebességgel száguldó Shinkanzennek is képes megálljt parancsolni. 

A Talent Gyakornoki Programra jelentkezni a Knorr-Bremse Budapest honlapján lehet, ahol a részletes jelentkezési feltételek is megtalálhatók.