Tagged: 50 év

Idén ötven éves a Caterham

A hét sportkocsi 2017-ben ünnepelte 60. születésnapját, de ebben az évben a fél évszázadot jelöli mint a Caterham hét. Colin Chapman 1973-ban eladta a jogokat Caterhamnek, amikor a Lotus felsõ piacát akarta venni, sőt még...

50 éves jubileumát ünnepli az Óbudai Autójavító

Ötven évvel ezelőtt, 1971. november 12-én kezdte meg működését a budapesti Mozaik utcában az azóta emblematikussá vált Óbudai Autójavító, amely ma Audi, Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek és DasWeltauto márkakereskedésként, valamint Audi, Seat, Škoda, Volkswagen és...

Azt mondják, nő a járműeladás az idén

    Növelni tudta enyhén a járműeladást az idén az Óbudai Javító Kft. a koronavírus-válság sújtotta 2020-as év után – közölte a társaság az MTI-vel.     Új autóból 1130-at, használtból 110-et adnak el az előzetes adatok szerint,...

Fél élet a Mercedes-Benz bűvöletében

David Coulthard 50 éves David Coulthard 2021. március 27-én ünnepli 50. születésnapját. A skót pilóta 1996-ban kezdett a Formula 1-es csapatban és kilenc éven keresztül vezette a McLaren-Mercedes versenyautóit: az új ezüstnyíl korszak első...

Ötven éves a Toyota Celica

Idén lenne ötven éves a japán sportautó-építés legendás klasszikusa. A Toyota Celica a lehető legjobbkor született, és sokak bánatára ereje teljében távozott. A hatvanas évek végén ésszerű forradalom söpört végig a nyugati világ autóiparán....

Ötvenéves a csendes úttörő K70

Volkswagen K70. Vízhűtésével, elsőkerékhajtásával és modern formavilágával e középkategóriájú limuzin új korszakot nyitott a Volkswagennél. 1970. október 20-án egy salzgitteri sajtótájékoztatón mutatta be a Volkswagen az új K70 modelljét és a kifejezetten számára létesített...

A Lada 50 éves évfordulóját ünneplik szombaton az Aeroparkban

   A Lada 50 éves évfordulóját ünneplik szombaton az Aeroparkban, az eseményen látható lesz többek között rendőrségi, tűzoltósági, repülőtéri és versenyekre készült Lada is, a résztvevők élményautózásra és Zsiguli szépségversenyre is számíthatnak – közölte a...