Tagged: blog

Megszépültek az oroszlánfejek és a címerek

Hamarosan teljesen megújulnak a Lánchíd pesti hídfőjét díszítő kőoroszlánok talapzatai, ahová a „ráncfelvarráson” átesett szobrok még az ősszel visszatérnek. Régi fényében pompázik majd a „Széchenyi Lánczhíd” felirat is, amely újra felkerül a talapzatokra. Közben...

Véget ért a forgalomkorlátozást igénylő munka a budai rakpartszakasz fölött – Egy hétig azonban még szopatják az arra közlekedőket

Befejeződtek az ideiglenes rakpartlezárást szükségessé tevő munkák a Lánchíd budai hídfőjénél. A szakemberek részben lebontották, illetve a járdáknál újra felemelték a rakparti útpálya feletti állványzatot, ugyanakkor a Halász utca és a Döbrentei tér közötti...

Ne feledje! Június 20-tól ideiglenesen megváltozik a budai alsó rakpart forgalmi rendje!

A Lánchíd korszerűsítési munkái miatt június 20-tól, hétfőtől augusztus közepéig ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől. A pesti alsó rakparton ebben az időszakban a hét minden napján, így...

Összehangolt szivatás indul budapesten

Szépül a metró, újulnak a villamosvonalak, újjászületik a Lánchíd – Összehangolt forgalmi változások kezdődnek Budapesten Az iskolaszünet kezdetével több helyen is felújítások kezdődnek a fővárosban, ezért jelentősen változik a megszokott közlekedési rend. Június közepétől...

Szerkezetkész aluljárók lent, “precíz munka” fent

Tágasabbak, beláthatóbbak és biztonságosabbak lesznek a Lánchíd hídfőiben lévő, kiszélesített aluljárók, amelyek szerkezetkészen várják a további munkákat. Az átkelő felújítása is ütemterv szerint halad, a függesztő orsók eltávolítása, majd visszahelyezése azonban nagy odafigyelést igényel,...

Hogyan tervezte meg a BKK a Lánchíd lezárásával járó közösségi közlekedési változásokat?

Egy éve tart a Lánchíd felújítása, amely nemcsak építészeti, hanem forgalomszervezési szempontból is komoly kihívás jelent a szakemberek számára. Ezúttal utóbbiról írtunk. A BKK legújabb blogcikkéből választ kaphat többek között arra, hogy milyen szerepe van a...

Az autó históriája – VIII. rész

Kevesen tudják, de az autót valójában nem egy férfi, hanem egy házaspár találta fel. Karl és Bertha Benz kézen fogva járta be a fejlesztés rögös útját, soha nem múló szerelemmel egymás, és persze az...

Az autó históriája – VII. rész

A XIX. század végére nem csak a motorok, az események is felgyorsultak. A középpontban még mindig a két feltaláló, Daimler és Maybach… A botrányba fulladt Frankfurti Regatta után Daimlerék végre a figyelem középpontjába kerültek,...

Az autó históriája – VI. rész

Daimlerék nagy műve elkészült, az alkotók azonban nem pihentek – a gyorsjárású motort mindenbe beszerelték, ami csak mozgott… Tessék kapaszkodni! Daimler és Maybach 1884-ben építette meg az első járműhajtásra is használható motort, ahelyett azonban,...

Az autók históriája – VI. rész

Daimlerék nagy műve elkészült, az alkotók azonban nem pihentek – a gyorsjárású motort mindenbe beszerelték, ami csak mozgott… Tessék kapaszkodni! Daimler és Maybach 1884-ben építette meg az első járműhajtásra is használható motort, ahelyett azonban,...

Az autó históriája – V. rész

A négyütemű motor feltalálásával Otto és Langen örökre beírta magát a járműipar nagykönyvébe, a róluk szóló fejezet azonban nem túl hosszú, tekintve, hogy kizárólag stabilmotorokat készítettek. Tették ezt annak ellenére, hogy cégüknél két szószólója...

Az autó históriája – IV. rész

Otto és Langen találkozása nemcsak egy életre szóló barátság kezdetét jelentette, hanem tulajdonképpen a motorizációét is. Az Autósélet cikksorozatának aktuális fejezete a közös munka kezdeti éveit eleveníti fel… Miként a történelmi áttekintő előző részében olvashatták, Otto...

Az autó históriája – III. rész

Bár a gőzgépek fejlesztése a XIX. század második felében is folytatódott, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a konstrukciónak megvannak a maga átléphetetlen korlátai. Valami új kellett tehát, valami egészen átütő, amit végül Lenoir és Otto...

Az autó históriája – II. rész

Hosszan gyalogolni, pláne terhet cipelni soha nem szerettünk, állataink pedig rengeteg törődést igényeltek, így az önjáró közlekedési eszköz megalkotása közös érdek és persze óriási üzlet volt. Cugnot próbálkozásain és sikerein felbuzdulva a világ számos...