Tagged: diákigazolvány

Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat

Fontos határidő közeleg: március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat. Ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen vehessék igénybe a budapesti közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés. A felsőoktatásban tanulók esetében a diákigazolványt félévente matricával kell...

November végéig érvényesek az előző tanévi, félévi diákigazolványok a MÁV-Volán-csoport járatain

Az Oktatási Hivatal és a Technológiai és Ipari Minisztérium döntésének értelmében egy hónappal meghosszabbították a diákigazolványok érvényességi idejét a közlekedési szolgáltatóknál. Október 31. helyett november 30-ig használhatók utazásra az előző tanévben, illetve félévben kiadott...

Október 31-ig érvényesek az előző féléves diákigazolványok

     Október 31-ig érvényesek az előző félévre matricával ellátott diákigazolványok, ezért a MÁV-Volán-csoport arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghosszabbításáról.     A MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy a...

Október 31-ig érvényesek az előző félévre érvényes matricával ellátott diákigazolványok

Az előző tanévben, illetve félévben kapott diákigazolvány-matricák október 31-ig jogosítanak utazási kedvezmény igénybevételére, ezért a MÁV-Volán-csoport is arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghosszabbításáról. A köznevelési és felsőoktatási intézmények minden...

Október végéig szükséges érvényesíteni a diákigazolványokat

2022. október 31-ig érvényesek a 2021/2022. tanévre vagy annak II. félévére szóló érvényesítő matricával ellátott diákigazolványok, valamint azoknak a tanulóknak a diákigazolványai, akik a 2021/2022. tanévben töltötték be 16. életévüket. A  lejáró diákigazolványokat október...

Szerdától jön a vakációbérlet

    Szerdától lehet megvásárolni a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezőknek a korlátlan magyarországi vasúti utazást biztosító vakációbérleteket – közölte a MÁV kedden az MTI-vel. Begurulva – Autó és kütyümustra podcast-sorozatAki/ami számít, arról hallhatsz!     A...

Ellenőrizzük az igazolványok érvényességét utazás előtt

A BKK járatain növekvő utasforgalom tapasztalható, azonban még érvényben vannak a veszélyhelyzet idején érvényes intézkedések. A szabályos utazáshoz érdemes ellenőrizni az igazolvány és az utazási kedvezményekhez szükséges igazolások érvényességi idejét, így elkerülhetők a kellemetlenségek....

Utasbarát fejlesztésekkel lépnek életbe az új vasúti- és buszmenetrendek december 13-án

A MÁV-START 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást, több vonalon csúcsidőben az eddigieknél is több és gyorsabb vonat közlekedik a pálya- és járműfejlesztések eredményeként.  A MÁV és a Volánbusz integrációja...

Új vasúti és autóbusz menetrend lép életbe december 13-án

    Új vasúti- és buszmenetrend lép életbe december 13-án – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.     A vasúttársaság honlapján közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-Start 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára érzékelhető változást, több...

Új vasúti és autóbusz menetrend lép életbe december 13-án

     Új vasúti- és buszmenetrend lép életbe december 13-án – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.     A vasúttársaság honlapján közzétett tájékoztatás szerint a MÁV-Start 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon hoz az utasok számára érzékelhető változást,...

A MÁV-applikációban is megváltható lesz több székesfehérvári helyi Volánbusz-bérlet

    A MÁV applikációjában is megváltható lesz több székesfehérvári helyi Volánbusz-bérlet péntektől – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója     Homolya Róbert, a Volánbusz elnök-vezérigazgatójával és a város polgármesterével tartott csütörtöki online sajtótájékoztatóján kiemelte: a két...

December közepéig elfogadják a diákigazolványokat a BKK járatain

      A BKK járatain a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos átmeneti szabályok miatt december 15-ig elfogadják a 2019/2020-as tanévre már érvényesített diákigazolványokat – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.     Mint írták, a diákoktól érvényes...

December 15-ig fogadják el a 2019/2020 tanévre érvényesített diákigazolványokat a MÁV-START vonatain, a Volánbusz járatain és a HÉV-en is

Az Oktatási Hivatal rendelkezése alapján október 31. helyett december 15-ig hosszabbította meg a 2019/2020 tanévre érvényes diákigazolványok felhasználhatóságát. A tanulók így még december közepéig utazhatnak a kedvezményesen a diákigazolványukkal a MÁV-START vonatain, a Volánbusz...