Tagged: ferdítés

Az iparcikkek és élelmiszerek inflációjának lassulása ellensúlyozta az üzemanyagok drágulását februárban

    Az éves fogyasztóiár-index februárban 0,1 százalékponttal mérséklődött az előző hónaphoz képest; az iparcikkek (-0,4 százalékpont) és az élelmiszerek (-0,3 százalékpont) dezinflációs hozzájárulását az üzemanyagok (+0,6 százalékpont) inflációt emelő hatása ellensúlyozta – állapította meg a fogyasztói...

Mégsem úgy van, ahogy a BKK kommunikálja!

Pontosítás a Főváros és a közszolgáltatók (BKK, MÁV-Volán) megállapodásával kapcsolatban A napokban nyilvánosságra hozott technikai megállapodás értelmében 2024. január elsejétől továbbra is a megszokott gyakorlat szerint használhatók a Budapest-bérletek az agglomerációs Volánbusz-járatokon és a MÁV-HÉV...

Fokozatosan helyreáll a menetrend a székesfehérvári vasútvonalon a korábbi életveszélyes szituáció vizsgálatát követően

    Ismét két vágányon járnak a vonatok Tárnok és Kelenföld között, fokozatosan helyreáll a menetrend a székesfehérvári vasútvonalon, miután befejeződött a vizsgálat Nagytéténynél, ahol szombaton egymástól körülbelül 400 méterre állt meg két szerelvény.     Korábban a...

MKIF Zrt.: “1,6 millió négyzetméteren már megújult a burkolat a magyarországi gyorsforgalmi utakon”

    Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. áprilistól augusztus elsejéig, 312 kilométer hosszan, 1,6 millió négyzetméternyi felületen cserélte le az elöregedett, tönkrement burkolatot új aszfaltra, kilenc gyorsforgalmi úton – közölte a társaság szerdán az...

“A  Mol eddig bírta”

    A Mol eddig bírta – jelentette ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.     Hernádi Zsolt hangsúlyozta: több mint egy évig tartott a hatósági...

A pártkatona államtitkár szerint a benzinárstoppal 12 ezer forintot takarítanak meg a magyarok tankolásonként

    A benzinárstopnak köszönhetően egy átlagos 50 literes tankolással 12 ezer forintot takarítanak meg a magyar autósok – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán csütörtökön közzétett videóban....

SzisziPeti szerint a világ legnagyobb elektromos akkumulátorgyártási kapacitása jött létre Magyarországon

    A világ legnagyobb elektromos akkumulátorgyártási kapacitása jött létre Magyarországon a nagy dél-koreai vállalatok beruházásainak köszönhetően, amelyek az elektromos autóipar európai zászlóshajójává tették hazánkat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Begurulva – Autó- és...

Hernádi: “A Mol a teljes magyarországi üzemanyag-fogyasztást képes fedezni”

    A Mol a teljes magyarországi üzemanyag-fogyasztást képes fedezni, a finomítói fennakadás nélkül működnek, Magyarország kőolajellátása zavartalan – jelentette ki a Mol elnök-vezérigazgatója a rendkívüli Kormányinfón, csütörtök este Budapesten.     Hernádi Zsolt azt mondta, hogy a visszaélésszerű használatot kell megszüntetni....

Üzemanyag-kiskereskedők is kaphatnak kedvezményes hitelt Széchenyi kártyán keresztül

     Üzemanyag-kiskereskedők is kaphatnak kedvezményes feltételrendszerű, szabad felhasználású folyószámlahitelt Széchenyi kártyán keresztül – olvasható a kártyaprogram koordinálásáért felelős Kavosz Zrt. honlapján.     A Széchenyi Benzinkút Kártya bevezetését az üzemanyag-kiskereskedőket sújtó, kedvezőtlen gazdasági hatások enyhítésével indokolták....

A Mol 100 literes tankolási limitet vezetett be

    A Mol 100 literes tankolási limitet vezetett be szerdától – közölte a társaság az MTI-vel.     A Mol nagynyomású kútoszlopain, amelyeket elsősorban kamionok, buszok és mezőgazdasági gépek használnak, továbbra is limit nélkül tölthetik fel...

Az ITM szerint a turizmus újraindulását is zökkenőmentesebbé teszik az útfelújítások

     A közúthálózat folyamatos állapotjavításának elsődleges célja a vidéki életminőség javítása, a kistelepülések jobb megközelíthetőségének biztosítása. A fejlesztések az érintett térségekben lévő idegenforgalmi célpontok kényelmesebb eléréséhez is hozzájárulnak. Az idénre tervezett ezer kilométernyi útfelújítás...