Tagged: #KariGeriKerékpársáv

Rekordmennyiségű pályázatot adtak be az Európai Mobilitási Hét programjaira

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. közös pályázatára rekordmennyiségű támogatási igény érkezett önkormányzatok, illetve önkormányzati tulajdonban álló szervezetek részéről az Európai Mobilitási Hét és...

Már pénteken lezárják a Pesti alsó #karigerirakpartot

    Az autómentes naphoz kapcsolódva pénteken is megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. Aznap az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utca között, szombaton és vasárnap a hétvégi rakpartnyitások alkalmával...

Elkezdődött a munka – Újbudán is #karigerikerékpársugarasítanak

Közlekedési fejlesztések valósulnak meg idén a XI. kerületben, amelyeknek köszönhetően javulnak a biztonságos kerékpáros-közlekedés feltételei. A kivitelezés elindult, és előreláthatólag még az ősszel befejeződik. Az újbudai közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések tervezésekor fontos szempont volt,...

Bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét programsorozata

Kedden országszerte csaknem 60 helyszínen bringás reggelivel folytatódott az Európai Mobilitási Hét (EMH) belföldi programsorozata.     Az esemény budapesti sajtótájékoztatóján Kiss Boglárka, az EMH magyarországi rendezvényeit koordináló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) sajtófőnök-helyettese kifejtette, hogy...

Külvárosi gyalogos- és kerékpárosbarát fejlesztések a Mobilitási Héten

Nyitott kerékpársávok a Gázgyár utcában, új kerékpáros útvonalak a XVI. kerületben, új gyalogátkelőhely a Hegyvidéken. A gyaloglást és kerékpározást segítő fejlesztésekkel és a fenntartható városi közlekedési módokat népszerűsítő eseményekkel startol most hétvégén az Európai...

„Takarékoskodj az energiával!”

– Európai Mobilitási Hét Budapesten szeptember 16. és 22. között  A 150 éves Budapest ikonikus köztereinek átalakulását bemutató kiállítással nyílt meg az Európai Mobilitási Hét a fővárosban. A Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi...

hétvégén lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körút egy részét

    Lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat a Lónyay utcáig a hétvégén az Európai Mobilitási Hét programjaihoz kapcsolódó autómentes hétvége miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel. https://www.youtube.com/@carspod2158 https://www.youtube.com/channel/UC9ZkmzHitICrWarHBASjM2g     Hozzátették: ezen...

JAJJJ!!! A budai és XIII. kerületi kerékpáros-fejlesztésekkel csökkennek a közúti közlekedés veszélyei

Elkezdődött a munka Elkezdődött a kerületeken átívelő kerékpáros-fejlesztések megvalósítása: már zajlanak az építési munkák és a forgalomtechnikai beavatkozások, amelyek meghatározzák a II., a III. és a XIII. kerület közlekedését. Az európai uniós forrásból megvalósuló...

A propaganda szerint egyre többen használják az Üllői és a Váci úton kialakított új, életveszélyes kerékpársávokat

    Az Üllői úton és a Váci úton kialakított új kerékpársávokat egyre többen használják, de “idő kell, hogy minél többen megismerjék és megszokják az új útvonal adta előnyöket” – írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)...

Az új, szakszerűtlen #karigeri kerékpársávok veszélyesek, akadályozzák a betegellátást és a rendvédelmi szerveket

    Karácsony Gergely főpolgármester azon újabb lépése, hogy a Váci és az Üllői út kerékpársávjai mellé szakszerűtlenül karókat helyez ki, veszélyes, dugókat okoz, akadályozza a betegellátást és a rendvédelmi szerveket – nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti...

#karigeri: “A főváros 45 sebességmérő kamera telepítését kezdte meg”

    A főváros 45 sebességmérő kamera telepítését kezdte meg a rendőrséggel együttműködve – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán hétfőn.     A főpolgármester hozzátette: bár a sebességmérők kihelyezése nem önkormányzati feladat, a halálos kimenetelű balesetek számának...