Öt egyszerű tanács, ami segít odafigyelni egymásra, a kerékpárosokra a közlekedésben
A kerékpárosok pedig vígan autóba ülnek, ha a hétvégén nagybevásárlásra indulnak.
…és ettől már szakértő – is lehetnék
Elkészült a BringaApp elnevezésű mobilalkalmazás Nyíregyházán, a 621 millió forint értékű uniós infrastrukturális pályázat részeként megvalósult fejlesztés célja a kerékpáros közlekedés népszerűsítése – közölte a nyírségi nagyváros önkormányzatának sajtószolgálata az MTI-vel. A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. által üzemeltetett applikáción keresztül a városlakók és a turisták kaphatnak hasznos információkat Nyíregyháza és a térség látnivalóiról, a biciklivel…
Elsodort egy autó egy kerékpárost kedd délután Szarvas közelében, a biciklis a helyszínen életét vesztette – közölte a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint a police.hu oldalon írták, a baleset a Nagyszénás felé vezető úton történt. A rendőrség a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárta, a forgalmat a csabacsűdi átkötőútra terelik.
Adataink szerint 2023. július 27-én délelőtt egy 57 éves tárnoki férfi közlekedett kerékpárjával Herceghalom irányába, amikor balra kanyarodása közben összeütközött a 33 éves kesztölci illetőségű motorossal. A balesetben mindkét férfi meghalt. A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya megkezdte a baleset körülményeinek vizsgálatát. police.hu
Több bérlet és jegytípus válik elérhetővé a BKK tavaly indult alkalmazásában. Már a kerékpárral vagy kutyával utazó ügyfelek bérletvásárlása is digitalizálódik, könnyebb lesz. Bővül a BudapestGO-val elérhető termékek köre. A Budapesti Közlekedési Központ népszerű applikációjával júliustól a digitális jegyek és bérletek között újdonságként megjelenik a kerékpárosbérlet, a kutyabérlet és a maximum 5 főre érvényes csoportos…
Olvass tovább “A kerékpárral és kutyával utazók számára is tartogat újdonságot a BudapestGO” »
A MÁV járatain három év alatt 40 százalékkal nőtt a kerékpáros szállítás, tavaly 1,2 millió jegyet váltottak erre a célra; a szolgáltatások idén tovább bővülnek, és a Volán egyes járatai is szállítanak bicikliket – jelentette be a vállalatcsoport szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A MÁV-Volán Csoport közölte: fenntarthatósági célkitűzései között nagy szerepet kapott a kerékpárszállítás feltételeinek folyamatos…
Olvass tovább “Folyamatos a fejlesztés a MÁV-Volán Csoportnál a kerékpáros turizmus támogatására” »
Kerületeken átívelő kerékpáros-fejlesztés indulhat idén A II., a III. és a XIII. kerület közlekedését meghatározó fejlesztések kezdődhetnek idén nyáron. A beruházásnak köszönhetően javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, illetve a gyalogosok is rendezett és biztonságos körülmények között sétálhatnak. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás elindult. Jelentős közlekedési fejlesztések valósulhatnak meg a II., a III. és a XIII. kerületben….
Halálra gázolt egy kerékpárost egy autó pénteken reggel a Vas megyei Kemenespálfa és Jánosháza közötti alsórendű úton – közölte honlapján a rendőrség. A tájékoztatás szerint a helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a Kemenespálfa felől érkezőket visszafordítják, a Jánosháza felől érkezőket pedig Kissomlyó irányába terelik.
Magyarul is megjelent a Holland Kerékpáros Nagykövetség elnevezésű civil hálózat A holland kerékpározás jövőképe címmel összeállított kerékpáros stratégiája, amelyet az aktív Magyarországért felelős államtitkárság minden magyar város polgármesteréhez eljuttat majd. Hollandia a világ első számú kerékpáros nemzete, ahol egy lakosra átlagosan 1,3 kerékpár jut – mondta el a kiadvány szerdai budapesti bemutatóján a Holland…
Olvass tovább “Magyarul is megjelent a holland kerékpáros stratégia” »
Halálra gázoltak egy kerékpárost kedd hajnalban a Bács-Kiskun megyei Soltvadkert és Tázlár között – közölte a megyei rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A világítást nem használó és láthatósági mellényt sem viselő biciklist egy autó ütötte el. A férfi a helyszínen meghalt – írták.
A Dunának is megvannak a maga titkai, amelyeket a Lánchíd felújításának köszönhetően most bárki megismerhet. Visszatértek a hajók az átkelőhöz, hogy kiemeljék a folyómederben eddig rejtve maradt, többek között a II. világháború végén felrobbantott híd maradványait. Így került szeptember 9-én, pénteken a felszínre a Lánchíd régi korlátjának egy darabja. Eközben a híd parti nyílásaiban már…
Olvass tovább “Ismét munkában a búvárok a Lánchídnál – előkerült egy történelmi korlátdarab” »
Békés megyében 17. alkalommal tartja meg a rendőrség a „Megvilágosodás Napját”. Kedvezményes vásárlási lehetőség és lámpafényes kerékpáros felvonulás is szerepel a programban. A népszerű rendezvényen 2019-ben közel kétezren vettek részt. Beköszöntött az ősz, rövidülnek a nappalok, egyre többet kell majd szürkületben, sötétben közlekedni. A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2022. szeptember 30-án, két év kihagyás után…
Olvass tovább “Megvilágosodás Napját tartanak a bringásoknak” »