Tagged: kerékpárút

Folytatódik a kerékpárút-hálózat fejlesztése Tatán

    Tatán megkezdődött a városba érkező kerékpárutakat összekötő szakasz építése mintegy két kilométer hosszúságban – közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település önkormányzata csütörtökön az MTI-vel.     A tájékoztatás szerint a beruházásra 300 millió forintnyi, uniós forrásból származó...

Újabb kerékpárút épült Keszthelyen

    Több mint százmillió forintból épült meg az új kerékpárút első üteme Keszthelyen – tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.     A Hévízi úton vezető bicikliút az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetés...

Elkezdődött a munka – Újbudán is #karigerikerékpársugarasítanak

Közlekedési fejlesztések valósulnak meg idén a XI. kerületben, amelyeknek köszönhetően javulnak a biztonságos kerékpáros-közlekedés feltételei. A kivitelezés elindult, és előreláthatólag még az ősszel befejeződik. Az újbudai közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések tervezésekor fontos szempont volt,...

Folytatódik a kerékpárút-építés Lentiben

    A korábbi fejlesztések folytatásaként több mint öt kilométer hosszúságban alakítanak ki új kerékpárútszakaszokat Lentiben csaknem félmilliárd forintos beruházással – tájékoztatta Zala Vármegye Önkormányzata az MTI-t.     A Zala két keréken elnevezésű TOP-program újabb elemeként csaknem...

A II., a III. és a XIII. kerületben fejlesztik tovább a #Karigeri kerékpársugárutat

Kerületeken átívelő kerékpáros-fejlesztés indulhat idén A II., a III. és a XIII. kerület közlekedését meghatározó fejlesztések kezdődhetnek idén nyáron. A beruházásnak köszönhetően javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, illetve a gyalogosok is rendezett és biztonságos körülmények...

Magyarul is megjelent a holland kerékpáros stratégia

   Magyarul is megjelent a Holland Kerékpáros Nagykövetség elnevezésű civil hálózat A holland kerékpározás jövőképe címmel összeállított kerékpáros stratégiája, amelyet az aktív Magyarországért felelős államtitkárság minden magyar város polgármesteréhez eljuttat majd.     Hollandia a világ...

Nem elég a naphosszat araszoló kocsisorokból! #KariGeriék újabb kerékpárutak építését tervezik a fővárosban

    Újabb kerékpáros közlekedési kapcsolatok létrehozásával fejleszthetik a fenntartható közlekedési eszközök arányát a főváros XII. kerületében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.     A tervezésre vonatkozó ajánlati felhívás november 28-án jelent meg,...

Fejlesztik a közösségi és a kerékpáros közlekedést Szolnokon

    Kerékpárút épül Szolnokon, de a közlekedésfejlesztés részeként buszforduló, parkoló, út- és járdaszakaszok is megújultak – közölte a Tisza-parti város polgármesteri hivatala közleményben az MTI-vel.     A tájékoztatás szerint a helyi önkormányzat Fenntartható közlekedésfejlesztés Szolnokon című,...

Hét kilométeres kerékpárút épül Esztergomban

     Megkezdődött a csaknem egymilliárd forint uniós és állami támogatásból épülő, Esztergom központját a Kertvárossal összekötő, hét kilométeres kerékpárút kialakítása – közölte a polgármester csütörtökön az MTI-vel.     Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) elmondta, a bringaút a...

Bicikliút épül Villány és Villánykövesd között

    Több mint 260 millió forintos fejlesztési forrásból épül kerékpárút Villány és Villánykövesd között a következő hónapokban – tájékoztatta a Baranya megyei önkormányzat az MTI-t.     Azt írták, hogy a bicikliút által érintett településeken élők munkába...

Több mint félmilliárd forintból fejlesztik a kerékpárút-hálózatot Orosházán

     Több mint 560 millió forint uniós támogatásból fejlesztik a kerékpárút-hálózatot Orosházán – közölte a térség fideszes országgyűlési képviselője, Erdős Norbert közleményben az MTI-vel.     Az összeget a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből...

Kerékpárút épült a Zalaegerszegen, a Zala folyó mentén

    Milliárdos beruházással a szomszédos települések felé vezető kerékpárút épült Zalaegerszegen, a Zala folyó mentén – tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.     A Zöld Zala-part – turisztikai célú kerékpárút-fejlesztés a Zala mentén és Gébárton elnevezésű...

Az augusztus újabb rekordokat hozott a városi kerékpározásban

 Nyár végén újabb csúcsok születtek a városi kerékpározás utazásszámaiban Budapesten. Augusztusban kiugró kerékpáros forgalmat mértek a számlálók, és MOL Bubival is rekord számú utazás történt.  Folytatódik a korábbi pozitív tendencia a budapesti kerékpáros közlekedésben: nyár végén...

Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút Székesfehérvár-Balatonakarattya közti szakaszát

     Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon – közölte pénteki, balatonakarattyai...