Tagged: mese

Az önpromója szerint, három hónap alatt 9 alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a Pest vármegyei rendőrök

    Az év első három hónapjában 9 alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a rendőrség Pest vármegyében. Több mint 8000 ember és csaknem 2400 gépkocsi távozását rögzítették a rendőrök, miután autós csoportosulásokról szóló információk alapján...

Rangos közlekedési díjat kapott Budapest

Budapest 2008 után most újra elnyerte az Európai Bizottság díját a tavalyi Európai Mobilitási Hét keretében megvalósult programokért és fejlesztésekért. A brüsszeli díjátadón a szakmai zsűri méltatta a főváros erőfeszítéseit a közlekedésbiztonság növeléséért, a...

Budapest nyerte az EU Európai Mobilitási Hét díját

    Budapest nyerte el az Európai Bizottság díját a tavalyi Európai Mobilitási Hét keretében megvalósult programokért és fejlesztésekért – tájékoztatott Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pénteken.     Az Európai Bizottság által évente meghirdetett Mobilitási Hét célja a...

Az iparcikkek és élelmiszerek inflációjának lassulása ellensúlyozta az üzemanyagok drágulását februárban

    Az éves fogyasztóiár-index februárban 0,1 százalékponttal mérséklődött az előző hónaphoz képest; az iparcikkek (-0,4 százalékpont) és az élelmiszerek (-0,3 százalékpont) dezinflációs hozzájárulását az üzemanyagok (+0,6 százalékpont) inflációt emelő hatása ellensúlyozta – állapította meg a fogyasztói...

Mégsem úgy van, ahogy a BKK kommunikálja!

Pontosítás a Főváros és a közszolgáltatók (BKK, MÁV-Volán) megállapodásával kapcsolatban A napokban nyilvánosságra hozott technikai megállapodás értelmében 2024. január elsejétől továbbra is a megszokott gyakorlat szerint használhatók a Budapest-bérletek az agglomerációs Volánbusz-járatokon és a MÁV-HÉV...

Elállt a havazás, ami leesett olvadni kezdett, máris ötven hókotró takarítja folyamatosan Budapest úthálózatát

    Több mint 50 hókotró célgéppel takarítják folyamatosan Budapest úthálózatát a legmagasabb készültségi fokozatban, miután szombat délutánra újabb intenzív havazás érte el a fővárost – ismerteti a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közösségi oldalán szombaton.     Az...

Rekordmennyiségű pályázatot adtak be az Európai Mobilitási Hét programjaira

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. közös pályázatára rekordmennyiségű támogatási igény érkezett önkormányzatok, illetve önkormányzati tulajdonban álló szervezetek részéről az Európai Mobilitási Hét és...

MKIF Zrt.: “1,6 millió négyzetméteren már megújult a burkolat a magyarországi gyorsforgalmi utakon”

    Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. áprilistól augusztus elsejéig, 312 kilométer hosszan, 1,6 millió négyzetméternyi felületen cserélte le az elöregedett, tönkrement burkolatot új aszfaltra, kilenc gyorsforgalmi úton – közölte a társaság szerdán az...

Ezt kell tudni a vármegye- és az országbérletekről

Az eddig felmerült, legyakoribb kérdések tisztázása Május elsejével vezeti be Magyarország kormánya az új vármegye- és országbérleteket, amelyekkel egyszerűen és megfizethető áron lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV helyközi...

Vármegyebérlet bevezetésén dolgozik a közlekedési tárca

    Az ország egészében az autós közlekedés valódi alternatívájává tennék a közösségi közlekedést, ennek első lépéseként vármegyebérlet-konstrukció bevezetésén dolgoznak – mondta a Délmagyarországnak a közlekedési és beruházási miniszter.     Lázár János a napilap szombati számában megjelent...

“A  Mol eddig bírta”

    A Mol eddig bírta – jelentette ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.     Hernádi Zsolt hangsúlyozta: több mint egy évig tartott a hatósági...

Őrizetbe vették egy hatósági árral csaló benzinkutast

    Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt – tudatta a NAV közleményben kedden.     Az eljárás adatai szerint napi rendszerességgel, nyitvatartási időn kívül,...