Tagged: mutyi

Tarolt a Volkswagen az Év Magyar Autója versenyen

A Volkswagen számára több értékes elismeréssel ért véget az Év Magyar Autója verseny 2021-es évada. Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri a márkának három díjat és egy...

3,3 milliárd forintos fejlesztésbe kezd a Siemens Mobility Budapesten

    – Állami támogatással 3,3 milliárd forintos fejlesztésbe kezd Budapesten a Siemens Mobility – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházás csütörtöki sajtótájékoztatóján.     Szijjártó Péter közölte, hogy a kötöttpályás közlekedés digitalizációját támogató projekt...

Mégse érkeznek az új HÉV-ek?

A túl magas árakra hivatkozva a kormány utasította a MÁV-HÉV-et, hogy vonja vissza az új járművek beszerzésére kiírt közbeszerzést, és írja ki újra. Az orosz Transzmasholding korábban nagyon el akart indulni a tenderen, de...

Két vasúti fejlesztés előkészítéséhez pályázik támogatásra Magyarország

     Két nemzetközi jelentőségű vasúti hálózatbővítés előkészítésének folytatásához pályázik 2,8 milliárd forint támogatásra az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból Magyarország – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.     A közlemény szerint...

A kormány az Autóflex-Knott Kft. kecskeméti és amerikai beruházását is támogatja

    Az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft. Kecskeméten modernizálja, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megkezdi gyártási tevékenységét, a kormány mindkettőhöz támogatást nyújt – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten, sajtótájékoztatón.     Szijjártó Péter hozzátette, a...