Viszik, mint a cukrot – Tavaly rekordszámú tisztán elektromos hajtású személygépkocsi kelt el Európában

Az Európai Elektromobilitás Szövetség (AVERE) adatai szerint tavaly rekordszámú, összesen 386 ezer darab tisztán elektromos hajtású személygépkocsi talált gazdára Európában, ami a kontinensen értékesített új autók 2,5 százaléka – közölte Magyar Elektromobilitás Szövetség szerdán az MTI-vel.  A közleményben kiemelték: az európai trendekkel összhangban Magyarországon is évről évre nő az elektromosautó-értékesítés aránya, igaz mértékében elmarad az európai számoktól. Az MTI kérdésére megjegyezték: Magyarországon 2018 első három negyedévében összesen valamivel több mint 1450 valamilyen elektromos hajtáslánccal bíró új autót értékesítettek. Az iparági becslések szerint az év utolsó hónapjaiban ez a szám további…

Read More

Európába is megérkezett az összkerékhajtású Prius

Frissebb megjelenéssel és vadonatúj funkcionalitással folytatja pályafutását a “világ első számú hibrid személyautója”. A Prius AWD-i összkerékhajtása különösen népszerűvé teheti a modellt a hegyvidéki, illetve skandináv piacokon. Több mint húsz éve, hogy a Prius megkezdte hódító és térítő munkáját. A világ első, sorozatban gyártott, globálisan forgalmazott hibrid szedánja a mai napig több mint négymillió példányban talált gazdára (nem említve a modellcsaládba tartozó egyéb karosszériavariánsokat). Bár innovatív technológiájából kiindulva ma már több tucat Toyota modellben dolgozik takarékos, környezetbarát hibrid hajtáslánc, az eredeti és megismételhetetlen Prius ma is olyan releváns, mint egykor.…

Read More

Sorban érkeznek az elektromos és plug-in hibrid Toyoták, Lexusok

Miközben a Toyota és prémium márkája, a Lexus standján a 2019-es Genfi Autószalonon a legnagyobb érdeklődés a kétségkívül a sport modelleket, az Európában először látható, 17 év után visszatérő sportautó legenda Toyota Suprát, a Lexus teljesítményautók csúcsát képviselő vadonatúj Lexus RC F Track Editiont, és a Lexus LC kabrió tanulmány világpremierjét övezte, a világ legzöldebb autógyártója szép csendben nagyon fontos bejelentést tett. A részben vagy teljesen elektromos autók tavalyi világszintű értékesítésének mintegy 70%-át jegyző, és eddig világszinten összesen több mint 13 millió (Európában több mint 2 millió) környezetbarát hibrid elektromos…

Read More

Az új Alfa Romeo Tonale tanulmány is Genfben mutatkozott be

Az elektromos meghajtás, a szépség és a dinamika megnyilvánulása Az Alfa Romeo első középkategóriás plug-in hibrid SUV modelljének koncepcióváltozata a Genfi Autószalonon ünnepli világpremierjét. A Tonale tanulmányautó, amely egy sikeres és folyamatosan növekvő szegmens képviselője, összekapcsolja a praktikumot az Alfa Romeo egyedülálló, gyönyörű formanyelvével. Egy közepes méretű, atletikus és élvezetes szabadidőmodell kiváló városi tulajdonságokkal. Az olasz stílus jellegzetes formajegyei a jövőt vetítik előre, tökéletesen egyesítve az örökséget az új korszak elvárásaival. Az Alfa Romeo hitvallásának megfelelően az autó minden pontját a vezető igényeit szem előtt tartva tervezték meg. A vezetési…

Read More

Genfben debütált a Jeep e-volution

Előzetes premieren a plug-in hibrid technológiával szerelt Jeep® Renegade és Jeep Compass Az új PHEV technológia az elinduláskor jelentkező nagy forgatónyomaték révén még jobb terepképességekkel ruházza fel a Jeep modelleket A két hajtási rendszer együttesen akár 240 lóerőt eredményez Mindkét Jeep szabadidőjármű akkumulátora tölthető a belső égésű motorról vagy a kábellel csatlakoztatható, külső áramforrásról Folytatódik a Jeep európai fejlődése, megőrizve a márka alapvető értékeit: a szabadságot, a hitelességet, a kalandvágyat és a szenvedélyt. A Jeep® ezúttal is nagy meglepetéssel készült a Genfi Nemzetközi Autószalonra. Miután 2018-ban új globális értékesítési rekordot…

Read More

Emissziómentes vezetési élmény a luxusautók mezőnyében

Az új BMW 745e, az új BMW 745Le és az új BMW 745Le xDrive modellhármast egy soros hathengeres benzinmotor, egy továbbfejlesztett elektromos erőforrás és egy vadonatúj nagyfeszültségű akkumulátor forradalmi együttműködése hozza lendületbe, 290 kW / 394 lóerő maximális rendszerteljesítmény és akár 58 kilométer* tisztán elektromos meghajtás mellett – már idén tavasszal. A BMW az autóipari luxus különösen korszerű és technológiailag egyik legfejlettebb formájáról rántja le a leplet: az új BMW 7-es sorozat széleskörű finomhangoláson átesett plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozatai a luxuslimuzin új nemzedékének többi tagjával egy időben, 2019 tavaszán…

Read More

A BMW Group több mint 140 000 darab hálózatról tölthető autót értékesített 2018-ban

A bajor vállalatcsoport egy év alatt 38,4 százalékkal növelte tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt autóinak globális értékesítését, amellyel megszilárdította piacvezető pozícióját a prémium elektromos mobilitás és az újabbnál újabb technológiai innovációk kifejlesztése terén. A BMW Group célja, hogy 2019 végére a világ útjain közlekedő, hálózatról tölthető BMW és MINI modellek száma átlépje a félmilliós darabszámot. A BMW Group világszerte több mint 140 000 darab hálózatról tölthető (tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt) gépkocsit értékesített 2018-ban, amellyel még tovább erősítette piacvezető pozícióját a prémium minőségű elektromos…

Read More

Szabadidőjárművel bővül a Toyota Prius család?

Egy Kaneko Kojicsival közelmúltban megjelent interjú szerint a megváltozott vásárlói preferenciák miatt a Toyota részben új irányt keres az ikonikus Prius hibrid családnak. Kézenfekvő megoldás lehetne egy crossover, de ennél merészebb elképzelések sem kizártak, ennek kapcsán már több fantáziakép is megjelent. A Toyota Prius 1997-ben mutatkozott be Japánban, míg nemzetközi karrierjét 2000-ben kezdte meg – stílusos volt a késleltetés, hiszen mostanra egyértelművé vált, hogy a Prius a XXI. század alighanem legnagyobb jelentőségű autója. Az általa bevezetett hibrid hajtás egy merőben új irányba indította el az autóipart, amely ennek köszönhetően ma…

Read More

Az új Toyota Corolla is összkerékhajtást kaphat

A Lexus UX 250h és a Prius után a Corollába is beépítheti hibrid összkerékhajtási rendszerét a Toyota – árulta el a Toyota észak-amerikai ügyvezető igazgatója. A CH-R darabszámait és a modellmix összetételét tekintve egyaránt messze vezeti a Toyota hibrid eladásait Európában, egy fontos dolog azonban hiányzik a kínálatából: összkerékhajtással csak a benzines turbómotorral szerelt változata rendelhető, hibridként kizárólag az első kerekek lehetnek hajtottak. Ez azonban hamarosan megváltozhat, bár erre vonatkozóan még nem nyilatkozott a gyártó. Az összkerekes hibrid Corollával kapcsolatban azonban Jack Hollis, a Toyota North America ügyvezető igazgatója nem…

Read More

Újabb környezetvédelmi mérföldkőhöz érkezett a BMW

A müncheni központú vállalatcsoport az ENSZ december 3-14. között megrendezett lengyelországi klímakonferenciáján jelentette be, hogy már az Európában felhasznált villamosenergia-mennyiség 100 százalékát megújuló erőforrásokból nyeri ki. Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2018. december 3-14. között, a lengyelországi Katowice városában rendezi meg soron következő klímakonferenciáját (UN Climate Change Conference), amelynek apropóján a BMW Group bejelentette, hogy immár az öreg kontinensen működtetett létesítményeiben felhasznált villamosenergia-mennyiség 100 százalékát megújuló erőforrásokból nyeri ki. A müncheni központú vállalatcsoport továbbá kihangsúlyozta, hogy ez irányú fejlesztéseit 2020-ra világméretűre bővíti fel. A BMW Group elkötelezett a személyes mobilitásra…

Read More