Az igazgatótanács és a felügyelőbizottság elnöke a pozíciójában marad

Dr. Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke és Hans Dieter Pötsch, a felügyelőbizottság elnöke továbbra is betölti a pozícióját. Tegnapi rendkívüli ülésén így döntött egyhangúlag a vállalat felügyelőbizottsága.Miután megvizsgálta a Braunschweigi Államügyészség vádiratát, a felügyelőbizottság így nyilatkozott szerdán: “A felügyelőbizottság osztja az elnökség által tegnap kiadott értékelést. A felügyelőbizottság a 2015 ősze óta folytatott átfogó és független saját vizsgálata alapján még a mai ismeretei birtokában sem találta jelét a tőkepiac elől szándékosan elhallgatott információknak. Ez az álláspont a vádirat tanulmányozása után sem módosult. Éppen ezért folytatjuk a felügyelőbizottság elnökével…

Read More

A Volkswagen AG felügyelőbizottsága elnökségének nyilatkozata

Szeptember 24-i, azonnali hatállyal összehívott ülését követően a Volkswagen AG felügyelőbizottságának elnöksége az alábbi nyilatkozatot tette:“A Braunschweigi Államügyészség a mai napon bejelentette, hogy állítólagos piacbefolyásolás gyanújával vádat emelt Prof. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának korábbi elnöke, valamint Hans Dieter Pötsch, a felügyelőbizottság elnöke és Dr. Herbert Diess, az igazgatótanács elnöke ellen. A vádakat ezután független bíróság tárgyalja. A döntést megelőzően a Volkswagen szorosan együttműködött az államügyészséggel. A felügyelőbizottság is intenzíven közreműködött az államügyészség nyomozati tevékenységében, akiknek tisztelettel fogadja munkáját. Ugyanakkor a 2015 ősze óta folytatott, széleskörű és független saját…

Read More

Több százmillió eurós bírságot szabtak ki a Daimlerre a dízelbotrány miatt

     Több százmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte a németországi Stuttgart ügyészsége kedden a Daimler járműgyártó társaságot a versenytárs Volkswagen (VW) csoport dízelbotrányához hasonló szabálytalanság miatt.     Az ügyészség közleménye szerint a stuttgarti székhelyű társaságnak 4 millió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie felügyeleti kötelezettség elmulasztása miatt, további 866 millió eurót pedig a szabálytalanság révén jogtalanul szerzett haszon ellentételezésére.     A Daimler nem él a jogorvoslat lehetőségével, a 870 millió eurót (290 milliárd forint) hat héten belül kell befizetnie Baden-Würrtemberg tartománynak – áll a közleményben.     A Daimler közölte, hogy a bírság megfizetése szolgálja a…

Read More

Jobb később, mint soha – Vádat emeltek az Audi igazgatótanácsának volt elnöke ellen

    Vádat emelt szerdán a müncheni ügyészség a német Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Audi autógyártó társaság igazgatótanácsának volt elnöke ellen a csoport dízelbotrányával összefüggésben, a hatóság szerint Rupert Stadler csalást követett el, közreműködésével százezres nagyságrendben értékesítettek manipulált motorvezérlő rendszerrel szerelt gépkocsikat.     A bajorországi központú vállalat tavaly menesztett vezetője legkésőbb 2015 szeptemberében tudomást szerzett a dízelmotoroknál alkalmazott manipulációról, mégis utasítást adott az érintett gyártmányok forgalmazására, illetve nem akadályozta meg értékesítésüket – áll az ügyészség közleményében, amely szerint a bűncselekmény mintegy 250 ezer Audit, valamint 71 ezer Volkswagen és 112 ezer Porsche márkájú…

Read More

A Porsche nem fellebbez a több mint félmilliárd eurós bírság miatt

Több mint félmilliárd euró megfizetésére kötelezte a németországi stuttgarti ügyészség kedden a Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche autógyártó társaságot a VW dízelbotrányával összefüggésben, olyan gyártmányok miatt, amelyhez a szintén a VW-hoz tartozó Audi szállított dízelmotorokat.     Az ügyészség közölte, hogy a társaságnak 4 millió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie felügyeleti kötelezettség elmulasztása miatt, további 531 millió eurót pedig a szabálytalanság révén jogtalanul szerzett haszon ellentételezésére.     A Porsche nem él a jogorvoslat …

Read More

Winterkorn bácsi végre sittre megy?

Vádat emeltek Németországban a Volkswagen-csoport volt vezetője ellen Vádat emelt hétfőn a németországi Braunschweig ügyészsége a Volkswagen-csoport (VW) volt vezetője, Martin Winterkorn ellen az autógyártó társaság 2015-ben kirobbant dízelbotránya miatt.     Az ügyészség különösen súlyos csalással, hűtlen kezeléssel és több további bűncselekmény elkövetésével vádolta meg Martin Winterkornt.      Közleménye szerint a VW igazgatótanácsának 2015-ben lemondott elnöke legfőképpen azzal követett el törvénysértést, hogy elmulasztotta az európai és amerikai hatóságok, illetve az érintett gyártmányok vásárlóinak tájékoztatását, miután 2014 májusában tudomást szerzett arról, hogy dízelüzemű motorok vezérlő rendszerébe a károsanyag-kibocsátási értékeket jogellenesen manipuláló szoftvert telepítettek,…

Read More

Megállapodtak az EU intézményei az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatáról

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:    Megállapodtak az általános járműbiztonsági rendelet felülvizsgálatáról kedden az Európai Unió társjogalkotó szervei, és így több új biztonsági technológiát is kötelezővé tesznek 2022-től a kontinensen piacra bocsátott járművekben.     A még hivatalos jóváhagyásra váró egyezményről az Európai Bizottság számolt be, hangsúlyozva, ez fontos lépés az utasok, a gyalogosok és a kerékpárosok megvédése érdekében.     Egyebek mellett kötelezővé fogják tenni az intelligens sebességszabályozást, a tolatásbiztonságot növelő kamerákat, érzékelőket, a baleseti adatrögzítőt, illetve az olyan rendszereket, amelyek figyelmeztetik a járművezetőt, ha lankad vagy elkalandozik a figyelme.     A személygépkocsik és…

Read More

Ajánljon Ön is helyszínt a 2019-es SpeedMarathonhoz

A rendőrség várja az állampolgárok javaslatait az idei ellenőrzési helyekre, ahol az egész Európát érintő kampányhoz kapcsolódva 2019. április 3-tól egy napig mérik a Magyarország útjain közlekedők sebességét. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a magyar rendőrség 24 órás összeurópai sebességellenőrzést – úgynevezett Speedmarathont – végez. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendőrség által a 24 órás Speedmarathon alatt ellenőrzött járművezetők 95%-a az előírásoknak megfelelően választotta meg haladási sebességét. A Speedmarathon ötletét nyolc évvel ezelőtt a német Észak-Rajna-Vestfália szövetségi állam dolgozta ki. Itt a közösség embereit…

Read More

Az Európai Számvevőszék szerint az autógyártók a szigorúbb új kibocsátási szabályokat is kijátszhatják

A dízelbotrány 2015-ös kezdete óta javultak ugyan a gépjárművek károsanyag kibocsátására vonatkozó uniós jogszabályok, azonban előfordulhat, hogy a frissen bevezetett vizsgálati rendszerek kijátszására is új megoldásokat találnak a gyártók – figyelmeztetett az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke csütörtökön.     Az uniós számvevők jelentésében kedvezően értékelték a piacfelügyelet terén megfigyelhető javulást.     Mint közölték, a dízelbotrány arra ösztönözte az Európai Uniót, hogy felgyorsítsa a károsanyag-kibocsátás területén már elindult jogalkotási kezdeményezéseket, illetve új lépéseket tegyen. A járművek uniós kibocsátás-ellenőrzési rendszere is számos ponton módosult. Mivel több új szabály még nem lépett hatályba, korai lenne…

Read More

A rendőrség álláspontja szerint a sebességellenőrzés előzetes bejelentés nélkül is törvényes

A rendőrség nem jár el törvénytelenül, amikor nem közli előre a közúti sebességellenőrzések helyét és idején – jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője hétfőn Budapesten.     Óberling József azután tartott sajtótájékoztatót, hogy több hírportál azt írta: az országos főkapitány erre vonatkozó utasítása jogszabálysértő. A rendőrségi törvény ugyanis előírja, hogy előzetesen nyilvánosságra kell hozni a megfigyelt területre vonatkozó adatokat – érveltek.     A főosztályvezető emlékeztetett: az ORFK …

Read More