Toyota Corolla és Suzuki Swace
Nincs megállás! Két podcastot is hoztunk a “fél”tesókról! Toyota Corolla >>> Suzuki Swace >>>
…és ettől már szakértő – is lehetnék
Szalay Balázs huszonöt éve indult az első Dakarján, s bár a jubileumi verseny nem úgy sikerült, ahogy tervezte, sajnos a sorozatos problémák és technikai gondok megakadályozták a célba érkezésben, ő nem adja fel. Szokásához híven levonta a tanulságokat, és mire vége az idei versenynek, már meglesz a jövőre vonatkozó terve is. Sőt, talán már meg…
Rettenetesen nehéz – igaz, abszolút logikus – döntést hozott az Opel Dakar Team párosa: nem folytatja a 2021-es Dakar ralit. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős pénteken kétkerékhajtással nem vágott neki az emberpróbáló dűnéknek (nem tudott volna átmenni rajtuk), ezzel tulajdonképpen ki is szállt az érdemi küzdelemből, hiszen ez kizárást von maga után. Az egyetlen…
Egyszer fent, egyszer lent – néha egy napon belül mind a kettő. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Dakar rali csütörtöki szakaszának elején fent volt (az első ellenőrző ponton a 17. helyen haladt át), és utána is jó ideig remek tempót diktált. Utóbb azonban, körülbelül 30 kilométerrel a cél előtt utolérte Tom Coronelt, akinek…
Olvass tovább “Szalay-ék leestek egy dűnéről, de jött a mentőcsapat” »
Nagy átlagsebességű, az autókat sem kímélő szakasszal folytatódott a 2021-es Dakar, amelyet eddig inkább a technikás pályák jellemeztek. Az élmezőny majdnem elérte a 130 km/órás átlagsebességet (!), és bár az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László autójában a szakasz elején eltört a jobb első rugó, még így is majdnem meglett a 100…
Olvass tovább “Gyors, trükkös szakaszt teljesítettek Szalay-ék” »
Bemutattak jó néhány remek előzést, úgy mentek át a dűnéken, mint kés a vajon, kaptak két defektet, az utolsó nyolc kilométeren pedig behúzták az egyik vetélytársukat a célba. A keddi 403 kilométer is eseménydúsan alakult Szalay Balázs és Bunkoczi László számára a szaúd-arábiai Dakar ralin. Az Opel Dakar Team kettőse olyan remek tempót diktált a…
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős körülbelül ötven járművet előzött meg, és végül az autós mezőny 44. helyén ért célba a Dakar rali második szakaszán. Az Opel Dakar Team szervizcsapata hétfőn hajnali ötkor tért aludni, de megérte a sok munka, mert a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős tökéletes állapotban lévő versenyautóval állhatott oda hétfői rajthoz….
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek nehéz napja volt, úgy is mondhatjuk, bemelegítő szakasznak a vasárnapi 277 kilométer kissé erős volt a 43. Dakar ralin! Miután a páros autójában tönkrement a kormányösszekötő, felrémlett annak a veszélye is, hogy itt a vége, ám Szalayékat nem abból a fából faragták, hogy csak úgy egykönnyen feladják. Nagy küzdelmek…
Olvass tovább “Nehéz nap, nehéz éjszaka, de Szalay-ék versenyben vannak” »
Éjszaka ért célba a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali első szakaszát követően. Az Opel Dakar Team Facebook-oldalára feltöltött rövid interjúban a navigátor elmondta, csaknem hat órán át tartott, mire megjavították az Opel Grandland X kormányösszekötőjét, azután pedig már sötétben, rossz látási viszonyok között voltak kénytelenek folytatni a gyorsasági szakaszt. A…
Tizenegy kilométeres bemelegítő szakasszal kezdődött a 2021-es Dakar rali, amely a vasárnapi rajtsorrendet volt hivatott eldönteni. Az 54. helyen rajtoló Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a mély, kijárt nyomban az 51. helyen végzett, innen várja a folytatást. „Nagyon vártam már a prológot, egy kicsit izgatott is voltam előtte. Úgy terveztem, hogy óvatosan megyek majd végig…
A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros az 52. helyen áll a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali szombati első szakasza, a 11 kilométeres dzsiddai prológ után. A tereprali-verseny honlapja szerint az Opel Dakar Team kettőse 1:38 perces hátrányban van az élen álló Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel katari, francia duóhoz képest. A mezőny 13 szakaszon 7658 kilométert tesz meg…
Olvass tovább “Szalay Balázsék az 52. helyen állnak a prológ után” »
A sors ismétli önmagát. Főleg, ha még egy kicsit segítenek is „neki”. Szalay Balázs 25 évvel ezelőtt ugyanúgy a sivatagban, a Dakar-mezőnnyel köszöntötte az új évet, mint most. Akkor Frank Papp volt a navigátora, és a sáros spanyol szakasz után a marokkói táborban éppen a Chevy Blazer hűtőjét mosták, amikor arra lettek figyelmesek, hogy néhány…