Az Európai Számvevőszék szerint az autógyártók a szigorúbb új kibocsátási szabályokat is kijátszhatják

A dízelbotrány 2015-ös kezdete óta javultak ugyan a gépjárművek károsanyag kibocsátására vonatkozó uniós jogszabályok, azonban előfordulhat, hogy a frissen bevezetett vizsgálati rendszerek kijátszására is új megoldásokat találnak a gyártók – figyelmeztetett az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke csütörtökön.     Az uniós számvevők jelentésében kedvezően értékelték a piacfelügyelet terén megfigyelhető javulást.     Mint közölték, a dízelbotrány arra ösztönözte az Európai Uniót, hogy felgyorsítsa a károsanyag-kibocsátás területén már elindult jogalkotási kezdeményezéseket, illetve új lépéseket tegyen. A járművek uniós kibocsátás-ellenőrzési rendszere is számos ponton módosult. Mivel több új szabály még nem lépett hatályba, korai lenne…

Read More

A rendőrség álláspontja szerint a sebességellenőrzés előzetes bejelentés nélkül is törvényes

A rendőrség nem jár el törvénytelenül, amikor nem közli előre a közúti sebességellenőrzések helyét és idején – jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője hétfőn Budapesten.     Óberling József azután tartott sajtótájékoztatót, hogy több hírportál azt írta: az országos főkapitány erre vonatkozó utasítása jogszabálysértő. A rendőrségi törvény ugyanis előírja, hogy előzetesen nyilvánosságra kell hozni a megfigyelt területre vonatkozó adatokat – érveltek.     A főosztályvezető emlékeztetett: az ORFK …

Read More

Százezrek fogják perbe a Volkswagent Németországban

Négyszázezernél is több dízelautó-tulajdonos csatlakozott Németországban a Volkswagen (VW) ellen az autógyártó konszern dízelbotránya miatt szervezett csoportos keresethez – írták pénteken német hírportálok.     Az úgynevezett csoportos megállapítási keresetnek a szövetségi igazságügyi hivatalnál vezetett nyilvántartásába több mint 401 ezren regisztrálták magukat tavaly novembertől január végéig.      Az autótulajdonosok ezzel csatlakoztak a fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (vzbv) és a legnagyobb autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub által a VW ellen közösen indítandó perhez, amelynek révén megpróbálják kártérítésre kötelezni az autógyártót.     A csoportos megállapítási kereset (Musterfeststellungsklage) új elem a kollektív jogorvoslat németországi szabályozásában, tavaly…

Read More

Még néhány nap tömény stressz

Stresszessé teszik a sofőröket a forgalmi dugók egy tanulmány szerint Japánban öt év alatt jelentősen nőtt a feszült sofőrök száma Kínában az utasok közel fele stresszel míg az autóban ül A Continental technológiai vállalat idén az INFAS piac- és társadalomkutató céggel közösen reprezentatív felmérést végzett német, japán, kínai és amerikai sofőrök körében. A világ egyik legátfogóbb mobilitási tanulmánya többek között azt vizsgálta, mennyire élik meg stresszesnek a vezetést az autóvezetők. „A felmérés rámutatott, hogy leginkább azok számára jelent feszültséget a vezetés, akik nagyvárosok vonzáskörzetében élnek, leginkább a sűrű forgalom és…

Read More

Okosgomb az új csodafegyver a traffipaxok ellen

Csúcstechnológiával a sebességmérések ellen Autóba helyezhető okoseszközzel rukkolt elő a legnépszerűbb magyar traffipaxjelző alkalmazás, a TraffiHunter. Az ooono® egy dán cég fejlesztése, amelyegy olyan kis méretű, drót nélküli gomb, amihang- és fényjelzésekkel figyelmeztet a traffipaxokraés más veszélyekre az úton. A gombbal mi isjelezhetjük a többi felhasználónak asebességméréseket és a veszélyeket,így nem csak a büntetések fizetésétkerülhetjük el, de a közlekedés isbiztonságosabb lesz vele. Nemújdonság, hogy létezik olyan okostelefonosalkalmazás, amely az időszakos és a fixen telepítettsebesség-ellenőrzésekre figyelmeztet, utóbbiakrarendszerint a navigációs szoftverek is szoktak csipogni. ATraffi Hunter, androidos okostelefonokra és iPhone-raletölthető applikáció azonban…

Read More

A Volkswagen-csoport új IT központot hozott létre Lisszabonban

A Volkswagen-csoport szélesíti tevékenységének szoftver hátterét, mellyel határozott előrelépés hajt végre a digitális átalakításban. Ennel újabb fejezeteként Lisszabonban  Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök jelenlétében a felavatták a Lisszaboni Szoftver Fejlesztő Központot (Software Development Center Lisbon). A központban 300 informatikai szakember fog szoftvereket fejleszteni  főként a digitalizált ökoszisztémák   és a Csoporton belüli vállalati folyamatok számára, közülük 100-an a felhő-alapú szolgáltatások fejlesztésén és speciálisan a MAN Truck and Bus haszonjármű részleg számára végzik munkájukat. “A szoftver fejlesztésnek és  az új digitális szolgáltatások kidolgozásának a Volkswagen alaptevékenységévé kell válnia” – mondta…

Read More

Történelmi lépés! Az adathamisítások helyett az elektromobilitásra fókuszálnának

Története legnagyobb szabású átszervezéséről döntött a Volkswagen csoport  Története legnagyobb szabású átszervezéséről döntött a Volkswagen csoport (VW), a német járműipari társaság pénteken ismertetett tervei szerint a következő öt évben 44 milliárd eurót (14 300 milliárd forint) fordít az elektromobilitásra, az autonóm – önjáró – vezetési technológiákra, a mobilitási szolgáltatásokra és a gyártmányok, valamint a gyártási technológia digitalizációjára.     A fejlesztésekre szánt összeg legnagyobb részét, 30 milliárd eurót az elektromobilitás területére fordítják. Európában 2020 végéig 15 tisztán elektromos meghajtású modellel állnak elő, 2025-ig pedig 50 ilyen modellt vezetnek be.      Három németországi üzemet…

Read More

Tisztább autókat akar 2030-ra az Európai Parlament

Az Európai Parlament 2030-ra 40 százalékkal leszorítaná az új autók széndioxid-kibocsátását, és felgyorsítanák az elektromos és alacsony kibocsátású autók elterjedését. A jogszabálytervezetben a képviselők 2030-ra a 2021-re előirányzott értékhez képest 40 százalékkal csökkentenék az gyártók kínálatában szereplő új személyautó-modellek által kibocsátható szén-dioxid mennyiségét (az Európai Bizottság 2030-tól a 2020. évi eredmény 30 százalékában maximálná a kibocsátást). A Parlament 2025-től már 20 százalékkal alacsonyabb kötelező kibocsátási értéket szabna meg. A kisteherautókra hasonló értékek vonatkoznának. A széndioxid-kibocsátási célértéket túllépő gyártóknak büntetést kellene fizetniük az európai költségvetésbe. A büntetésekből az autógyártó ágazat változása…

Read More

Növelte forgalmát és nyereségét a Volkswagen konszern az év első kilenc hónapjában

Növelte forgalmát és nyereségét az idei első három negyedévben a Volkswagen konszern, holott a harmadik negyedévben negatív hatással volt eladásaira és bevételére az új emissziós mérési norma bevezetése.     A honlapján közzétett eredménybeszámolója szerint harmadik negyedévben a Volkswagen konszern 2,61 millió járművet szállított le megrendelőinek 1,5 százalékkal kevesebbet a 2017. harmadik negyedévi 2,65 milliónál. A gyártott járművek száma 8,2 százalékkal 2,39 millióra csökkent 2,61 millióról.     A harmadik negyedévben a konszern 55,20 milliárd euró bevételre tett szert, 0,9 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbi 54,71 milliárd eurónál.     Egyszeri tételek nélkül a működési…

Read More

A Volkswagen csoport beszállna az akkumulátorgyártásba

Egy dél-koreai céggel összefogva beszállna az elektromos meghajtású autókban használt akkumulátorok gyártásába a német Volkswagen csoport (VW) – írta csütörtökön a Manager Magazin című német lap. Az autógyártás legnagyobb európai szereplője a tervek szerint az SK Innovation nevű dél-koreai céggel szövetkezne, amely a harmadik számú akkumulátorgyártó a távol-keleti országban. A két vállalat Európában építene akkumulátorgyártó üzemeket. A VW még nem zárta le a tárgyalásokat a kiszemelt partnerrel, és még nem hozott végleges döntést az ügyben, amely novemberben kerülhet a felügyelőbizottság elé  – írta a Manager Magazin. Hozzátették, hogy a VW eddig két másik…

Read More