Tagged: vonat

November végén indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train

    November 29-én hajnalban indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (villamosvasút), az utasok április közepéig ingyen utazhatnak a két város között – jelentette be Lázár János (Fidesz) csütörtökön a Hódmezővásárhely-Népkert állomáson.     A beruházásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón azt...

Számos vasútvonalon indul több vonat a nyári menetrendi egyeztetés nyomán

   “Idén júliusban először biztosítottunk lehetőséget a hazai vasúttársaságok menetrendi terveinek online véleményezésére. Bár az egyeztetés még csak tesztüzemben zajlott le, a nagy számban beérkezett érdemi észrevételek arra köteleznek bennünket, hogy több fejlesztést már a decemberi...

Halálos áldozata is van a mélykúti vonatbalesetnek

     Halálos áldozata is van a Mélykút és Bácsalmás között csütörtök reggel történt vonatbalesetnek – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.     A vonattal ütköző személyautóban négy nő utazott, egyikük a helyszínen életét vesztette,...

Nem késik a tram-train beruházás a szegedi villamosrendszer energetikai bővítése miatt

    Nem okoz késést a szegedi villamosvasúti hálózat energia-alrendszerének fejlesztése sem a tram-train szerelvények tesztüzemében, sem az év végére tervezett elindításában – mondta a tram-train beruházás főmérnöke pénteken a Délmagyarországnak.     Kanda Imre közölte: a szegedi villamosvasúti...

Augusztus 30-tól módosított menetrend szerint járnak a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon

  Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon augusztus 30-tól október 30-ig Üllő és Monor között a vonal felújítási munkálatainak folytatása miatt – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.     A közlemény szerint a...

Utazzon vonattal a Nemzetközi Repülőnapra és Haditechnikai Bemutatóra, Kecskemétre!

A Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison 8 év után újra légi és földi bemutatókkal, és tartalmas programokkal várják az érdeklődőket. A rendezvény időpontja: 2021. augusztus 28-29. A vonattal érkezők a kecskeméti vasútállomás előtti térről a Repülőnap helyszínére...

Kis odafigyeléssel megelőzhetőek a balesetek

A MÁV és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság utasbiztonsági kampányt tart augusztus végéig Balatonfüred, Badacsony, Balatonalmádi és Veszprém vasútállomásokon. Az akció célja felhívni az utasok, a turisták és a nyaralók, valamint a közúton közlekedők figyelmét...

Már hét megújult kocsiban lehet kerékpárt szállítani a mellékvonalakon

Forgalomba állt a hetedik átalakított poggyászteres (BDzx) mellékkocsi is, amely 16 kerékpár egyidejű szállítását teszi lehetővé, ugyanennyi ülőhely mellett. A hét poggyászteres (BDzx) mellékkocsi átalakítása, ami a Tisza-tó környéki és Nógrád megyei megnövekedett kerékpárosforgalom kiszolgálását támogatja,...

Ismét retró hétvége a Balaton északi partján

A júliusi rendezvény után, augusztus 7-én és 8-án a Balaton északi partját ismét retró hangulat tölti be. 2021. június 18. óta a vasúttársaság járatai Budapesttől Balatonfüredig környezetbarát, villamos vontatással közlekednek, ezért az észak-balatoni vasútvonalon...