Az igazgatótanács és a felügyelőbizottság elnöke a pozíciójában marad

Dr. Herbert Diess, a Volkswagen AG igazgatótanácsának elnöke és Hans Dieter Pötsch, a felügyelőbizottság elnöke továbbra is betölti a pozícióját. Tegnapi rendkívüli ülésén így döntött egyhangúlag a vállalat felügyelőbizottsága.Miután megvizsgálta a Braunschweigi Államügyészség vádiratát, a felügyelőbizottság így nyilatkozott szerdán: “A felügyelőbizottság osztja az elnökség által tegnap kiadott értékelést. A felügyelőbizottság a 2015 ősze óta folytatott átfogó és független saját vizsgálata alapján még a mai ismeretei birtokában sem találta jelét a tőkepiac elől szándékosan elhallgatott információknak. Ez az álláspont a vádirat tanulmányozása után sem módosult. Éppen ezért folytatjuk a felügyelőbizottság elnökével…

Read More

A Volkswagen AG felügyelőbizottsága elnökségének nyilatkozata

Szeptember 24-i, azonnali hatállyal összehívott ülését követően a Volkswagen AG felügyelőbizottságának elnöksége az alábbi nyilatkozatot tette:“A Braunschweigi Államügyészség a mai napon bejelentette, hogy állítólagos piacbefolyásolás gyanújával vádat emelt Prof. Martin Winterkorn, a Volkswagen AG igazgatótanácsának korábbi elnöke, valamint Hans Dieter Pötsch, a felügyelőbizottság elnöke és Dr. Herbert Diess, az igazgatótanács elnöke ellen. A vádakat ezután független bíróság tárgyalja. A döntést megelőzően a Volkswagen szorosan együttműködött az államügyészséggel. A felügyelőbizottság is intenzíven közreműködött az államügyészség nyomozati tevékenységében, akiknek tisztelettel fogadja munkáját. Ugyanakkor a 2015 ősze óta folytatott, széleskörű és független saját…

Read More

Több százmillió eurós bírságot szabtak ki a Daimlerre a dízelbotrány miatt

     Több százmillió eurós bírság megfizetésére kötelezte a németországi Stuttgart ügyészsége kedden a Daimler járműgyártó társaságot a versenytárs Volkswagen (VW) csoport dízelbotrányához hasonló szabálytalanság miatt.     Az ügyészség közleménye szerint a stuttgarti székhelyű társaságnak 4 millió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie felügyeleti kötelezettség elmulasztása miatt, további 866 millió eurót pedig a szabálytalanság révén jogtalanul szerzett haszon ellentételezésére.     A Daimler nem él a jogorvoslat lehetőségével, a 870 millió eurót (290 milliárd forint) hat héten belül kell befizetnie Baden-Würrtemberg tartománynak – áll a közleményben.     A Daimler közölte, hogy a bírság megfizetése szolgálja a…

Read More

Kaliforniában mutatkoztak be az Atlas Cross Sport és Atlas Tanoak tanulmányautók

A kaliforniai  Montereyben augusztus végén rendezett autós hét során a Volkswagen az Atlas szabadidő-autó bázisára épült két tanulmányautót mutatott be: az Atlas Tanoak  tanulmányautó pick-up-ot és a dinamikus Atlas Cross Sport szabadidő-autót, melyek alapváltozatban 2018 márciusában mutatkoztak be New Yorkban. A vonzó formájú összkerék hajtású modellek jól illusztrálják az Atlas-ban rejlő lehetőségeket. Karl Bischoff, a Volkswagen formatervezési  vezetője ezzel kapcsolatban elmondta, hogy  “az Atlas Cross Sport-nak köszönhetően most  színvonalas megoldásokat tudtunk bevezetni a szabadidő-autók kategóriájában is. Az Atlas Tanoak pedig a mi válaszunk az  “amerikai álomra”:  egy igazi pick-up egyértelmű  Volkswagen elemekkel,…

Read More