Tánclépések a parkettől az ötezres csúcsig

Füssy Kinga Brigittát, az AUDI HUNGARIA Zrt. akusztikai szimulációs mérnökét munkája döntő részben a számítógép-monitor elé köti, ám szabadidejét annál mozgalmasabban tölti. Számos hobbija közül a tánc és a magashegyi túrázás emelkedik ki, a hazai és európai célpontok után az elmúlt években járt már Pakisztánban, Nepálban, és még újabb csúcsok meghódítását tervezi.

A tatai születésű Füssy Kinga Brigitta a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát és már tanulmányai ideje alatt a gyakorlati idejét is jelenlegi munkahelyén, az Audinál töltötte. Diplomája megszerzése után jelentkezett egy nyitott pozícióra a Járműfejlesztésen, amelyre egy angol nyelvű interjút követően fel is vették.

Brigitta az AUDI HUNGARIA Zrt. járműfejlesztési részlegén az akusztikai szimulációval foglalkozó csapatban dolgozik, feladata az autókban keletkező hangok vizsgálata. A beérkező műszaki adatokat számítógépes szimulációs programokkal dolgozzák fel, a kapott görbék alapján megállapítják, hogy a várható végeredmény megfelel-e az elvárásoknak. Fontos, hogy az Audi modellek prémium minőségét a vásárlók a fülükkel is érzékeljék, hiszen a zavaró zajok – szélzúgás, kattogás, rezgés – ronthatják a felhasználók komfortérzetét. „Nagyon érdekes látni, megtapasztalni, hogy egy nagyon apró módosítás is milyen változásokat tud előidézni a jármű egészében, mennyire befolyásolja az utasok érzékelését.” – mondta el Brigitta napi tevékenységéről.

Brigittát nem csupán munkája, hanem különleges szenvedélye is egyedivé teszi.

„Édesapám világutazó, így nem csoda, hogy amikor még éppen csak megtanultam járni, már elvitt kirándulni.” – emlékezett vissza Brigitta a kezdetekre. Három-négy éves kora óta együtt hódítják meg a csúcsokat, a Gerecsében kezdték, aztán a Tátrában folytatták, és ahogy egyre nagyobb lett, úgy nőttek a meghódított hegyek is. „Sokfelé megfordultunk az elmúlt évtizedekben, például a svájci Alpokban, az Olümposzon, Norvégiában, de megmásztuk a Kanári-szigeteken a Teidet is.

Az egyik legemlékezetesebb utunk Pakisztánban volt. Sátrakban aludtunk, gyakorlatilag a gleccseren, többször a jég felszínén táboroztunk éjszakánként, el lehet képzelni, milyen hideg volt alattunk a „talaj”. Naponta 20-30 kilométert tettünk meg. A felszerelés és az élelem szállításában teherhordók segítettek, de például vizet nem vittünk magunkkal, amikor megálltunk, kísérőink a havat gyűjtötték össze és olvasztották fel, mint ahogy időnként a filmeken is látható.” Sajnos tervezett célbaérés előtt 2 nappal az időjárás közbeszólt, így a havazás miatt „csak” a 4691 méter magasan lévő Concordiáig jutottak.

Az interjú előtt nem sokkal Nepálban járt az Audi fiatal mérnöke, ott szerzett élményeiről így számolt be. „Egy magyar csoporttal mentünk édesapámmal együtt Nepálba, két csúcs meghódítását terveztük. A pakisztánihoz képest annyival jobbak voltak a körülmények, hogy úgynevezett „teaházakban” töltöttük az éjszakákat, de senki ne gondoljon valami kényelmes kis kunyhókra, egyszerűen berendezett, jaktrágyával és szénnel fűtött kis házikók ezek, ahol korlátozottan áll rendelkezésre a víz, és a speciális hálózsákban is csak jó meleg gyapjú alá öltözetben lehet kibírni az éjszakát. Az utamat eléggé megnehezítette, már a második napon mandulagyulladást kaptam, s bár szedtem antibiotikumot, azért meglehetősen legyengített a betegség. Ennek ellenére az itt eltöltött két és fél hét alatt feljutottunk a Nagase 5100 méteres csúcsára, és elértünk a kitűzött célig, a Mount Everest 5364 méteren lévő alaptáboráig, az 5600 méteren lévő Kala-Patthar csúcsra azonban már nem jutottam fel.”

Az elmondottak után igazán nem meglepetés, hogy Brigitta a mozgásban leli örömét akkor is, amikor éppen nem a világ valamelyik óriáshegyének hátán gyalogol. A tánc iránti szenvedélye ugyancsak gyermekkorában kezdődött. 15 évig néptáncolt Tatán, az egyetemre kerülését követően pedig Budapesten a swing táncstílus szerelmese lett. „Egy kiváló tánciskolában fejlesztgettem a technikámat, nagyon jó közösségbe kerültem. 2020 januárjában még a swing oktatásával is megpróbálkoztam, azonban márciusban aztán jött a koronavírus, így ezt a munkát nem tudtam folytatni, de táncolni most is járok.”

Munka, tánc, úszás, futás, lovaglás, edzés, kutyasétáltatás – aktív tevékenységek töltik ki Brigitta napjait. A magashegyi túrázás megköveteli a jó fizikai állóképességet, így a nagyobb utazások közötti időszakokban is igyekszik formában maradni.

„A nagy álom a Kilimandzsáró. Régóta beszélgetünk erről édesapámmal, szeretnénk a közeljövőben ennek a magashegynek is nekivágni. Nagyon készülök rá, bízom benne, hogy a felkészülésbe befektetett munka, energia meghozza az eredményt, és feljutok erre a legendás hegycsúcsra.”