Tarlós szerint a BKV nem tekint el a kötbértől 

A BKV nem tekint el a 3-as vonalon meghibásodott felújított metrószerelvények után járó 2 milliárd forintos vagy azt meghaladó összegű kötbérigényétől – jelentette ki Tarlós István főpolgármester csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A városvezető közölte, az ügyben jogi egyeztetések zajlanak, de a BKV nem tekint el a kötbérigényétől, és azt a főváros tulajdonosként nem is engedné.
Tarlós István azt mondta, a 3-as metró felújítása egyáltalán nem áll rosszul, a szerelvények és az infrastruktúra területén is történtek előrelépések. A korábbi visszahívások után ismét hat felújított szerelvény jár a 3-as vonalon, szerdán pedig megérkezett a hetedik jármű, amely napokon belül közlekedhet – tette hozzá.
Hozzátette, a jövőben havi kettő helyett három felújított szerelvény érkezhet Oroszországból, amivel ledolgozható a jelenlegi nyolchetes csúszás, és 2018-ban már csak felújított szerelvények közlekedhetnek a 3-as vonalon.
A főpolgármester közölte azt is, hogy augusztus közepén vagy végén írhatják alá a vonal északi szakaszát, valamint az alagutat érintő felújítási szerződéseket. Megerősítette, hogy az északi, a Dózsa György út és az újpesti végállomás közötti szakaszra 23 százalékkal, az alagútra pedig 15 százalékkal magasabb összegű ajánlat érkezett, mint amit a BKV igazgatósága alátámaszthatónak minősített.

Kijelentette, a felújítás megkezdését pénzügyileg és jogilag sem hátráltatja semmi, az északi szakasz buszpótlásának előkészítése pedig már meg is kezdődött.

Tarlós István kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, a főváros pénzügyi helyzete miatt a metrófelújítás tervezésekor választaniuk kellett a legmagasabb szintű akadálymentesítés vagy a felújítás elhalasztása között, ezért úgy döntöttek, hogy lesz akadálymentesítés, de az nem lesz teljes körű.
Tarlós István és Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója beszámolt arról is, hogy a társaság hivatalból feljelentést tesz közérdekű üzem működésének megzavarása miatt annak a felújított 3-as metrószerelvénynek az ügyében, amelyet egy az ajtóvezető sínbe helyezett fakocka akadályozott szerdán.
A főpolgármester erről azt mondta, feltehetőleg valaki két állomás között szándékosan helyezett el egy pontosan méretre vágott fakockát, amivel a közlekedés akadályozása mellett a közvélemény elbizonytalanítását is célozhatta, azt a látszatot keltve, hogy ismét valami baj van a felújított szerelvényekkel.
Tarlós István sajtótájékoztatóján felajánlotta Lányi András írónak, ökológusnak, hogy a közgyűlés hajlandó újra tárgyalni a Római-part árvízvédelmének mikéntjéről, ha be tud gyűjteni egy olyan szakvéleményt, amely hitelt érdemlően bemutatja, hogy egy a Nánási út és a Királyok útja vonalára elhelyezett védmű minden szempontból hatékonyabb lenne a parti védekezésnél.

A főpolgármester a témával kapcsolatban közönséges hamisításnak nevezte a parton felállítani tervezett mobilgát most megtekinthető modelljét.

http://egyszermarlattamautot.hu/2017/06/23/megkezdtek-felujitott-metroszerelvenyek-vegleges-kivonasat-forgalombol/