Tassi Attila piszkosul nehéz helyzetbe került Oscherslebenben

Három héttel ezelőtt a Hungaroringen mindkét futamot megnyerte Tassi Attila, és ezzel a M1RA 18 éves versenyzője átvette a vezetést a TCR nemzetközi túraautó-bajnokságban. Teljesítményét egy „potyautasnyi” pluszsúllyal büntették a szabályok, és ez alaposan megfogta a Hondáját a bajnokság hetedik fordulójában az oscherslebeni időmérőn.

A 13. helyet szerezte meg a kvalifikáción Tassi Attila a TCR utolsó idei európai állomásán Németországban. Ezzel a szezon során először nem jutott be az időmérő második részébe a legjobb tizenkettő közé. Pedig Tassinak korábban kiemelkedően ment a kvalifikációkon, hiszen az ezt megelőző hat alkalomból háromszor is a top háromban volt. Persze eddig nem ültettek egy „potyautasnyi” pluszsúlyt a Hondájába…

A TCR alapelve, hogy végletekig kiélezett harc legyen a bajnoki címért, és a szezon során izgalmas futamokat lássanak a nézők. Ennek érdekében az egyes márkákat és a legsikeresebb pilótákat külön-külön is pluszsúlyokkal látják el, hogy senki se emelkedjen ki jelentősen a mezőnyből. Mivel Oschersleben előtt a M1RA nemcsak a csapatok értékelését vezette, hanem Tassi mögött a magyar csapat másik pilótája, az olasz Roberto Colciago állt a második helyen a bajnokságban, a Hondát 30 kilós pluszsúllyal büntették, miközben más márkák akár 40 kilós könnyítést is kaptak.

Ehhez jött, hogy a legutóbbi hungaroringi forduló legjobb pontszerzőjeként Tassi Attila még ezen felül is kapott 30 kilónyi személyre kiszabott ballasztot, így az autójában összesen 60 kilónyi, kb. egy másik embernyi plusz kiló volt. De akadt olyan ellenfél is a mezőnyben, aki 100 kilóval könnyebb autóval körözött az időmérőn. Ott, ahol sokszor csak tizedmásodpercek döntenek helyezésekről, ez jelentős hátrány.

„Egyrészt bosszús vagyok a 13. hely miatt, másrészt viszont nem lehetek csalódott, hiszen tudom, hogy kihoztuk a maximumot a lehetőségeinkből. Ezzel a pluszsúlyozással sajnos most csak ennyi volt bennünk, de ez egy ilyen bajnokság, néha a rendszer előnyeit élvezzük, néha meg a hátrányait szenvedjük meg. Vasárnap kulcsfontosságú lesz a jó rajt, szeretnék minél több autót megelőzni mindjárt az elején, mert mindkét futamon a pontszerzés a célom” – értékelt Tassi Attila az oscherslebeni időmérő után.

151 pontjával továbbra is vezeti a bajnokságot a HELL által támogatott M1RA-pilóta. A két futam vasárnap 12:30-kor, illetve 14:30-kor kezdődik.