Technológiai hipertérugrásra készül a Lexus

Megelőzi az iparágat, és a jelenleg divatos hálózatról tölthető hibridek helyett közvetlenül a tisztán elektromos, illetve hidrogén üzemű hajtásláncokat vezeti be modellkínálatában a Lexus.

Ahelyett, hogy folyamatosan versenyt futna a CO2-kibocsátási határértékek szigorításával, elébe megy az emissziós elvárásoknak, és teljesen károsanyag-kibocsátástól mentes gépkocsikat fog gyártani a Lexus – derült ki abból az interjúból, amelyet Európa egyik legbefolyásosabb autós szakkiadványa, a brit Auto Express készített Alain Uyttenhovennel, a Lexus Europe igazgatójával.
Az autógyártó már 2020-ban bemutatja a 2015-ös LF-FC tanulmányautón alapuló, hidrogén üzemanyagcellás luxuslimuzint, majd közvetlenül ezt követően a kompakt prémium szegmenst reformálja meg elektromos személyautóival és crossovereivel (ld. LF-SA tanulmány, 2015) – cáfolt rá kollégája, a márka brit képviseletét vezető Ewan Shepherd korábbi kijelentéseire az autóipari szakember. „Nincs szükségünk plug-in hibridekre. Ez a technológia csupán piaci kiskapu; nélküle is képesek vagyunk elérni CO2-célértékeinket.”
Az nyilvánvaló, hogy az egyre szigorodó emissziós korlátozások teljesítésére a hibrid technológia még oly fejlett állapotában sem lesz alkalmas. „Hamarosan 75 g/km-re kell csökkentenünk flottaszintű CO2-kibocsátásunkat. Ezen a ponton a hagyományos hibridek jelentőségüket vesztik. Két út áll előttünk: a hálózatról tölthető (plug-in) hibrideké, és a tisztán elektromos meghajtásé” – elemezte az újságnak Uyttenhoven.
Első lépésben a Lexus felső kategóriás modelljei, az LS és az LC kaphatják meg a hidrogén üzemanyagcellás vagy akkumulátoros hajtásláncokat, mivel a technológia jelenleg túlságosan drága. Amint azonban azt képesek lesznek bevezetni az olyan, nagy darabszámban eladható modellekben is, mint a CT kompakt ferdehátú vagy az NX középkategóriás crossover, jövedelmezővé válik a folyamat. „Az európai prémium szegmensben minden második eladott autó vételára 40 ezer euró alatt van. Ha ezt a határt meghaladjuk, vevőink nem fogják tudni és akarni megfizetni a technológiát.”
Ennek ellenére, amikor arról kérdezték, vajon tervezi-e különálló városi villanyautó építését a márka, Uyttenhoven nem zárkózott el a gondolattól. „Elképzelhető, hogy egy ilyen modellel debütáljunk az elektromos piacon. Egy bizonyos vagyonszint felett sokan inkább ülnek praktikus, kisméretű prémium autóba, mint hasonló árfekvésű, nagyobb, de tömegpiaci modellbe.”

Fotó: Lexus