Tisztítsuk meg az országot! Elindult a MÁV pilot programja

A MÁV közreműködőként vesz részt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tisztítsuk meg az országot projektjében,  amely kezdeményezi a vasúti és közúti létesítmények mentén, az erdőkben, a nemzeti parkok területén valamint az önkormányzati közterületeken fellelhető illegális hulladékok összegyűjtését.

A pilot helyszínek értékelését követően ősszel megkezdődik a hulladékok felszámolása. Az idei év a projekt első üteme, amelynek eredményei alapján dolgozzák ki a következő időszakok feladattervét.

A MÁV pilot programja során hozzávetőlegesen 300 m3 illegális hulladékot szállít el Budapest X. kerület, Rákos állomás rakodóterületről. A munkák eredményeként szeptember közepére több száz négyzetméternyi területen három helyszín tisztul meg a 80-as vasúti vonal elővárosi szakaszán.

A MÁV törekedett arra, hogy a pilot helyszín reprezentálja mindazon körülményeket, amelyeket a vasúti területek megtisztításakor figyelembe kell venni, mint például a hulladékok összetétele (lom, vegyes építési-bontási, veszélyes), a terület megközelíthetősége, az összegyűjthetőség speciális körülményei, vagy a lebonyolítás módja (közmunkások igénybe vételével vagy külső partner bevonásával). A hajléktalanok jelenléte a területen, a növényzet irtási feladatok elvégzésének szükségessége a munkakezdést megelőzően vagy a munkavégzéshez szükséges biztonsági előírások teljesítése (vasúti – pályás szakfelügyelet, figyelőőr, biztonsági őrök), mind olyan speciális körülmények, amelyek alapvetően meghatározzák a tervezés és lebonyolítás folyamatát.

A pilothoz a MÁV olyan helyszínt választott, amely minden olyan körülményt modellez, amely előfordulhat a későbbiekben a teljesítés alatt.  Az adatok értékelése és a prioritások meghatározása-, valamint az elszállításhoz és elhelyezéshez szükséges feltételek megteremtése  folyamatban van. A pilot program összköltsége előre nehezen becsülhető, az nagyban az elszállításra kerülő hulladék összetételétől függ.

A Tisztítsuk meg az országot MÁV pilot indító eseményén Dr. Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár kiemelte: a társadalmi felhatalmazás az illegális hulladékfelszámolási rendszer átalakításához maradéktalanul adott. A Századvég reprezentatív felmérése alapján a lakosság 96%-a úgy gondolja, hogy az illegális hulladéklerakás komoly problémát jelent Magyarországon, és szintén ennyien, vagyis 100-ból 96-an elfogadnák, ha a hatóságok az illegálisan szemetelőket a helyszínen, szigorúan megbüntetnék.

Hozzátette: az illegális hulladék sokkal több, mint a környezetünket csúfító szépséghiba. Az erdők, folyók szélén, utak, vasutak mentén, a közterületeken felhalmozott szemét súlyosan károsítja a környezetet, emellett komoly egészségügyi kockázatokat is hordoz, és közvetetten a gazdaságra is hatással van. Ehhez olyan gyűjtőpontokat kell létesítenünk, ahol átveszik a feleslegessé vált dolgokat. Szeretnénk, ha minden településen lenne egy olyan átvevőhely, ahol az állampolgárok jogszerűen elhelyezhetik a hulladékot. A másik fontos eleme az illegális hulladéklerakás felszámolásának egy szigorú szankciórendszer bevezetése, amely kellő elrettentő erővel bír ahhoz, hogy senkinek ne jusson eszébe ez a tevékenység.

Az államtitkár elmondta: a Tisztítsuk meg az Országot! projekt második lépésében a cél nem kisebb, mint a magyarországi vasútvonalak környékének a megtisztítása. A jelenleg még tesztidőszakát töltő Hulladékradar applikációval a bejelentő le tudja fotózni a lerakót, illetve, hogy milyen összetételű, mennyiségű, kiterjedésű a szemét. A rendszer GPS koordináták alapján azonosítja a helyszínt, és az adatfeldolgozást követően az illetékes hatóság elkezdi a terület megtisztítását. Az üzembe helyezése óta lassan ezerhez közelít a bejelentések száma, ezekhez mostanáig kereken 1600 képet csatoltak.

Dr. Homolya Róbert a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a MÁV tiltó táblákat helyez ki a már megtisztított területekre, vizsgálja a területhez való hozzáférés fizikai eszközökkel való megakadályozását, korlátozását illetve ellenőrzésekkel igyekszik fenntartani a területek hulladékmentességét.

Az illegális hulladéklerakók felszámolása mellett az is fontos, hogy újabbak ne keletkezzenek, tehát a megtisztított területek szennyezésmentesek maradjanak. A vasúttársaság országos szinten, folyamatosan végzi az illegális hulladékkal szennyezett területek felmérését. A vasúti területek közelében számtalan helyen létesülnek illegális szemétlerakók. A jogtalanul elhelyezett hulladék nem a MÁV tevékenységéből származik, az érintett helyszíneken a lakossági, kommunális hulladékon kívül használt műszaki cikkek, építési törmelék, zöldhulladék halmozódik fel.

2020 év eleje óta a MÁV fővárosi és vidéki vasúti területeiről végzett illegális hulladék elszállítások összmennyisége elérte az 1185 tonnát, amely csaknem nettó 61 millió forintba került.  Idén Budapesten és Pest megyében 660 tonna (nettó 35 millió forint)-, vidéken 525 tonna (nettó 26 millió forint) illegális hulladék felszámolásáról gondoskodott a vasúttársaság.

A MÁV öt év alatt országos szinten megközelítőleg 17.000 tonna illegális hulladékot szállíttatott el, hozzávetőlegesen fél milliárd forint költséggel.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság