Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Gépjárműipari Egyesület

    Krisztián Róbertet, a Magyar Suzuki Zrt. operatív igazgatóját választotta a Magyar Gépjárműipari Egyesület (Mage) elnökévé a szervezet tisztújító közgyűlése, a felügyelő bizottság elnöke Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese maradt – közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a közgyűlésen Pintér István, az egyesület elnöke és Kilián Csaba ügyvezető főtitkára beszámolt az érdekképviselet 2021. évi tevékenységéről és gazdálkodásáról.


    Kiemelték, az elnökség négy éve alatt – 2018 és 2021 között – a Mage érdekképviseleti munkája, ismertsége tovább erősödött. Ez idő alatt 18 új vállalat csatlakozott a szervezethez. A legjelentősebb magyarországi autóipari rendezvényeknek az egyesület társszervezője, így az Automotive Hungary Kiállítás és Konferenciának, valamint a Portfolio-MAGE járműipari konferenciának.


    A beszámolót követően döntöttek az új elnökségi és felügyelő bizottsági tagokról.


    A Magyar Gépjárműipari Egyesület (Mage) jogelődjét 1998. decemberében alapította az országban működő 10 legjelentősebb nemzetközi és magyar járműipari szereplő, 2014-ben egyesületté alakult.


    A hazai autóipar érdekvédelmi szervezetének 63 tagvállalata, köztük a Magyar Suzuki Zrt., Audi Hungária Zrt., Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., Opel Szentgotthárd Kft., 49 beszállító és 10 pártoló tagja van. A teljes hazai gépjárműipari össztermelés 80 százalékát, az autóipari kutatás-fejlesztési (K+F) beruházások értékének 90 százalékát a Mage tagvállalatok adják. Az általuk foglalkoztatottak száma meghaladja a 90 ezret.