Ja, tíz Suzuki Vitarával és tizenhárom robogóval bővül a polgárőrség flottája

    Tíz Suzuki Vitara típusú személygépkocsi és 13 robogó áll szolgálatba az ország különböző polgárőr egyesületeinél – derült ki a Belügyminisztérium (BM) és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) közös sajtótájékoztatóján, pénteken Budaörsön.

Hallgass exkluzív podcasokat IDE,vagy IDE, illetve IDE kattintva!

    Kiss Attila, a BM rendészeti államtitkárának kabinetfőnöke elmondta, hogy a polgárőrök nélkülözhetetlen állami feladatot látnak el, ezért minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy a munkájukat támogassa a kormány.


    Hozzátette, a támogatások részeként megkapnak olyan eszközöket, amelyeket a rendőrség vagy az idegenrendészet a rendszerből kivont, de még használhatóak.


    Természetesen új eszközök megvásárlására is van lehetőség – utalt a kabinetfőnök a járműbeszerzésre.


    Túrós András, az OPSZ elnöke elmondta, a szövetség a robogókat az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az Agrárminisztérium pályázati támogatásából szerezte be, a tíz Suzuki Vitarát pedig a kormány, illetve a BM támogatásából, közbeszerzési eljárás keretében vásárolták.


    Hozzátette, hogy a Vitarák megközelítőleg 70 millió forintba, a 13 robogó pedig közel 6 millió forintba került.