Tizenöt autót adtak át a halőröknek

     Tizenöt autót adtak át a halőröknek kedden Budapesten.

    A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke közölte: a beruházás értéke meghaladta a 101 millió forintot, a pályázó horgászszervezetek a keretből 50 százalékos támogatást kaptak.


    A járművek a hivatásos halőrök munkát segítik, ahogy a hamarosan érkező robogók, utánfutók és járműfelépítmények is. A következő három év beszerzéseiről a horgászok augusztusi választmánya dönt – közölte Szűcs Lajos.


    Két és fél év alatt több mint negyedmillióval nőtt a horgászok száma Magyarországon, így a Mohosz – több mint 650 ezer taggal – Magyarország legnagyobb társadalmi szervezete – tette hozzá.


    Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott közölte, hogy a kormány és a Mohosz együttműködése a magyar horgásztársadalomnak és a horgászturizmusnak is kedvez.


    A közelmúlt intézkedései közül kiemelte, hogy az orvhalászatot bűncselekménnyé minősítették át. Hozzátette: a legtöbb horgászvizet helyi egyesületek kezelik, jelentős részesedéssel a horgászjegyek bevételéből.


    A kormány bízik az újabb eredményekben, ezért a belföldi horgászvizeket érintő kérdésekben továbbra is számít a horgászok véleményére – tette hozzá.


    A horgászszervezetek munkáját méltatta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára is.


    Zambó Péter szerint az őshonos halállomány nemzeti kincs, az orvhorgászat okozta károkat ezért pénzben ki sem lehet fejezni.


    A Mohosz idén csaknem egymilliárd forint támogatásra számíthat az agrártárcától, a horgászok hamarosan csónakok, csónakmotorok beszerzésére is készülhetnek – tette hozzá.


    Az államtitkár szerint a hatékony együttműködés eredménye az is, hogy az AM a koronavírus-járvány idején gyors segítséget nyújthatott a halgazdálkodóknak.